Magas a drogfogyasztás, de nem növekszik

Az egyik legnagyobb gondot a heroinfogyasztás jelenti (SITA/AP-illusztráció)
ÖSSZEFOGLALÓ
Mint Wolfgang Götz igazgató a jelentést ismertetve elmondta, továbbra is a kokain és a heroin uralja az európai kábítószer-használatot, és nem sok jel utal arra, hogy fogyasztásukban Európán belül bármiféle javulás mutatkozna. Az amfetamin- és ecstasy-fogyasztás mutatói általános stagnálást vagy csökkenést tükröznek, az új adatok pedig a cannabis használatának folytatódó visszaesését is megerősítették, különösen a fiatalok körében. A lisszaboni székhelyű Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontjának jelentése szerint súlyos problémát jelent a különböző legális és tiltott kábítószerek egyidejű vagy egymást követő használata, azaz a politoxikománia.
A dokumentumban szerepel, hogy az 1990 és 2006 közötti időszakban évi 6400 és 8500 közötti, kábítószer okozta halálesetet jelentettek be Európában. A frissebb számok a 2000 és 2003 között tapasztalt általános csökkenést követően ismét emelkedő tendenciát mutatnak ezen a téren. A kokaint élete folyamán mintegy 13 millió felnőtt (15-64 év közötti) próbálta ki az uniós tagországokban. A fiatal felnőttek (15-34 év közöttiek) közül 3 millióan az elmúlt évben is használták a szert. A kokainhasználat az EU-n belül továbbra is a nyugat-európai uniós országokban koncentrálódik, Európa más részein viszont a fogyasztás változatlanul alacsony. A kokain-lefoglalások száma a 2006-
os 84 ezerhez képest 2007-ben 92 ezerre emelkedett, de a teljes lefoglalt mennyiség 77 tonnára esett vissza 121 tonnáról.
A heroinproblémát a központ „stabil, de már nem csökkenő mértékűnek” minősítette. „Bár egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a heroinhasználat 1980-as és 1990-es években tapasztalt, járványszerű terjedése visszatérne, e kábítószer használata továbbra is jelentős egészségügyi és társadalmi problémákat okoz.”
Ami a cannabist illeti, a központ adatai szerint körülbelül 74 millió (15-64 év közötti) európai lakos próbálta már ki élete folyamán ezt az enyhébbnek tartott szert, és közülük nagyjából 22,5 millióan használták az elmúlt évben. A jelentés szerint a cannabis továbbra is a legáltalánosabban használt tiltott kábítószer.
Az 1990-es években és a 2000-es évek elején tapasztalt kifejezett növekedés után az új adatok a kábítószer népszerűségének csökkenését erősítik meg különösen a fiatalok körében. Ez a tendencia főként a 15-16 év közötti diákok körében érzékelhető.
Más szenvedélybetegségek vizsgálatára is kitér a jelentés. Így például 22 országban a diákok átlagosan 20 százaléka számolt be arról, hogy az elmúlt hónapban fogyasztott alkoholt és cigarettát, további 6 százalék használt cannabist alkohollal és/vagy cigarettával, 1 százalék pedig cannabist alkohollal és/vagy cigarettával és még egy másik kábítószerrel (ecstasy, kokain, amfetaminszármazékok, LSD vagy heroin) együtt. A 15-34 év közöttiek körébe tartozó rendszeres vagy erős alkoholfogyasztók a cannabist kétszer-hatszor nagyobb valószínűséggel, a kokaint pedig kétszer-kilencszer nagyobb valószínűséggel használtak az elmúlt évben, mint a normál népesség.
A központ szerint mindazonáltal „a fiatalok kábítószer- és alkoholfogyasztásának teret adó környezettel foglalkozó stratégiák (például a kábítószerekről és az alkoholról szóló jogszabályok betartása, a biztonságos szórakozásra vonatkozó útmutatók) úgy tűnik, hatékonyan segítik elő az egészségvédelmet az éjszakai szórakozóhelyeken“.
Götz igazgató szerint az európai kábítószer-probléma forrását egyre inkább a különböző, legális és tiltott pszichoaktív anyagok kombinált használata jelenti. Emiatt „drogpolitikai céljainkban is meg kell jelennie annak, hogy a kábítószerek alkohollal kombinált használata most már meghatározó része az előttünk álló problémának”. (mti, ú)



