Sarkozy megalomán költekezése
Párizs. A francia számvevőszék élesen bírálta a szenátusnak megküldött jelentésében az Európai Unió egy évvel ezelőtti francia elnökségének 171 millió eurós költségvetését. A Médiapart francia hírportálon hétfőn közzétett jelentés megfogalmazói elsősorban a mediterrán unió 2008. július 13-án Párizsban rendezett alapító csúcstalálkozója kapcsán – amelyre több mint negyven állam- és kormányfő kapott meghívást – adtak értetlenségüknek hangot: a 16,6 millió euróba kerülő találkozó finanszírozását előzetesen ugyanis semmilyen hivatalos döntés nem előzte meg.
A számvevőszék kifogásolja, hogy az alig háromórás megbeszélésre „soha nem látott” átalakításokat végeztek a Grand Palais kiállítócsarnokban: 91,5 ezer euróért padlószőnyeget, 195 ezer euróért pedig növényeket szereztek be, s 654 ezer euróért légkondicionálást szereltek be. Az üvegcsarnokban az ülésterem kialakítása 780 ezer euróba került, az államfők díszvacsorája pedig egymillió eurónál is többe. A jelentés szerint az „eljárás szabálytalan jellege és a közpénzekre gyakorolt hatása miatt a csúcstalálkozó rekordot döntött”.
A 2008. július 1-től december 31-ig tartott francia EU-elnökség a számvevőszék szerint programjait tekintve „átláthatatlanul túlzsúfolt” volt: a 489 rendezvény között kilenc csúcstalálkozó, 227 miniszteri szintű megbeszélés és 328 szeminárium, illetve konferencia szerepelt. Jean Arthuis, a szenátus pénzügyi bizottságának elnöke a múlt héten már jelezte, véleménye szerint nem mindegyik rendezvényre lett volna szükség, és magas számuk nem járult hozzá a francia elnökség sikeréhez, amelyet egy-két esemény, például a gazdasági válságkezelés vagy a grúz–orosz konfliktusban való közvetítés alapján ítélt meg a nemzetközi közvélemény.
Franciaország a korábbi, 2000-es EU-elnökségre 56,9 millió, 1995-ben pedig 14,1 millió eurót költött. Az uniós tagállamok átlagosan 70-80 millió eurót szánnak a féléves elnökségre. Az egyetlen kivétel Németország, amely 2007 első felében 180 millió eurót költött a rendezvénysorozatra. (MTI)



