Kilépnek a Néppártból
London. Megerősítette a brit Konzervatív Párt azt az évek óta hangoztatott szándékát, hogy kilép az Európai Parlament jobbközép pártjai alkotta Európai Néppártból (EPP). A legnagyobb brit ellenzéki párt árnyékkormányának Európa-ügyi miniszterjelöltje a BBC-nek elmondta: a múlt héten egy tory küldöttség találkozott Strasbourgban az EPP elnökével, Joseph Daullal, és tájékoztatta arról, hogy a párt a júniusi európai parlamenti választások után új politikai formációt kíván létrehozni az uniós törvényhozó testületen belül. David Cameron, a brit konzervatívok 2005-ben megválasztott alsóházi vezetője és miniszterelnök-jelöltje már tisztsége átvétele után nem sokkal egyértelművé tette: meg akarja szakítani a kapcsolatot az általa „föderalistának” tartott EPP-vel.
A brit média értesülései szerint mindazon tory EP-képviselőknek, akik indulni akarnak a következő EP-választáson is, ki kell lépniük az Európai Néppártból. Cameron szóvivője annak idején megerősítette, hogy azok, akik ellenállnak az EPP-tagság feladására vonatkozó pártutasításnak, elvesztik indulási jogukat. A toryk az új frakció megalakításához kelet-európai szövetségesekre is számítanak, egyebek mellett Mirek Topolánek cseh kormányfő pártjára (ODS). A brit Konzervatív Párt uniós politikájának egyik sarkalatos pontja a népszavazás kiírása az EU intézményrendszerének reformjára kidolgozott Lisszaboni Szerződésről, ezt az EPP nem támogatja. (MTI)



