Nyugdíj járhatna a házimunkáért is

Lassan halad a házimunka elismertetésének folyamata (SITA-felvétel)
ÖSSZEFOGLALÓ
Brüsszel. Az iskolaköteles kor alatti gyermekek legalább 90 százaléka számára biztosítani kell 2010-re a gondozást, és a generációk közötti szolidaritás megőrzése érdekében felül kell vizsgálni a munka és a családi élet összehangolását célzó uniós politikát.
Az Anna Záborská (KDH) által jegyzett állásfoglalást az Európai Parlament a múlt héten szavazta meg, igaz, nem túl meggyőző többséggel (358 igen, 271 nem, 28 tartózkodás). Megállapította: a kisgyermekes anyák foglalkoztatottsága az EU-ban csak alig több 62 százalékosnál, míg a férfiak estében ez 91,4 százalék. A jelentésben a képviselők arra kérik a tanácsot és a tagállamokat, teljesítsék a 2002-ben a barcelonai EU-csúcson vállalt célkitűzéseket: a 3 év alatti gyermekek legalább 33 százaléka számára, valamint a 3 és 6 év közötti gyermekek legalább 90 százaléka számára szavatolják a gondozást és a felügyeletet. Az EP olyan új irányelv kidolgozását is várja az Európai Bizottságtól, amely biztosítaná a családi élet és a munka összehangolását az olyan családok számára, ahol kisgyermekek vannak.
Ennek kapcsán a képviselők úgy látták, hogy a cseh elnökség elképzelése a gyermekgondozásról mint főállásról és a nők szakmai karrierének abszolút helyettesítőjéről visszavezethet a nők és a férfiak közötti munkamegosztás hagyományos mintájához.
Különleges jogokat biztosítanának az uniós képviselők a társadalombiztosítás és a nyugdíj terén azok számára, akik a generációk közötti szolidaritás érdekében feláldozzák idejüket és képességeiket mások gondozására és nevelésére. „A nők munkaerőpiacra történő visszatérésekor pedig a nevelés, a gondozás vagy a háztartási munkák ellátása során szerzett készségeket figyelembe kell venni” – olvasható a jelentésben. A parlament kéri a családi és a szakmai élet összeegyeztethetőségét szolgáló uniós politikák felülvizsgálatát, annak érdekében, hogy az anyasággal járó költségek ne csak a vállalatot terheljék, hanem a közös állami kasszát is. Javítani kell a gondozásra szoruló személyek, különösen a gyermekek, a fogyatékkal élők és az időskorúak hozzáférését is a különböző segélyprogramokhoz és szolgáltatásokhoz.
Az eddiginél kedvezőbb feltételeket kell kidolgozni az édesanyák szülési szabadságára vonatkozóan, javítani kell az apasági szabadság és az apák szülői szabadságának kezelését, mivel a tagállamokban a férfiaknak még mindig csak kis hányada él ezzel a lehetőséggel.
A képviselők az Európai Bizottságtól azt kérték, hogy a munkaidő szervezéséről szóló irányelvbe foglaljon bele egy külön cikkelyt a családi élet és a munka összehangolásáról. (m, pi, ú)



