2012. február 10. péntekMa: Elvira (HU), Gabriela (SK)Holnap: Bertold (HU), Dezider (SK)« Küldj képeslapot!
Mintegy ezerfős tömeg várta a tavaly kitiltott egykori magyar köztársasági elnököt

Cikk a nyomtatott kiadásból Szent Istvánhoz zarándokolt Sólyom

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Komárom. „A legfontosabb, hogy együtt vagyunk, együtt ünnepelünk. Ahogyan megígértem, visszajöttem” – e szavakkal köszöntötte a mintegy ezerfős hallgatóságát Sólyom László egyetemi tanár, Magyarország volt köztársasági elnöke tegnap Komáromban, az egy évvel ezelőtt leleplezett Szent István szobor lábánál.

Visszatért, ahogy megígérte. Sólyom egy évvel a szoboravatás után jöhetett el Komáromba. (Somogyi Tibor felv.)

V. KRASZNICA MELITTA

 

A volt államfő gyalogosan sétált át az államhatártól a Lúdpiac térig, ahol először nem a szoborhoz, hanem az őt nagy tapssal köszöntő polgárokhoz ment. A szlovák és a magyar himnuszt követően Bastrnák Tibor, Komárom polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, kifejezve abbéli örömét, hogy idén már közösen tiszteleghetünk államalapító nagy királyunk előtt.

Sólyom László Szent István művét méltatva egyebek között kifejtette: napjainkban művének arra a tanulságára van leginkább szükség, amellyel felismerte azt a pillanatot, amikor nem szabad többé a régi mederben maradni. „Nemzetünknek újra kell fogalmaznia önképét, önértelmezését és egyszersmind a szomszéd népekhez való viszonyát” – mondta. „A magyar állam és a magyarság határai sosem estek egybe, a magyar nemzet, mint úgynevezett kulturális nemzet azonban egységet alkot ma is” – fejtette ki. Sólyom szerint a kétfajta nemzet, tehát az egy ország állampolgárai által alkotott úgynevezett politikai nemzet, illetve az államhatároktól függetlenül létező nyelvi, kulturális és történelmi közösség, azaz a kulturális nemzet létezhet egyidejűleg, részleges átfedésben. Nem egymás kárára, hanem egymást segítve, gazdagítva. Üdvözölte, hogy Szlovákia a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartájával akarja összhangba hozni a kisebbségekkel kapcsolatos jogszabályokat. Az ünnepség incidens nélkül zajlott le, Sólyom beszédét szlovákul is felolvasták.

Az ünneplő közönség körében voltak Ondrej Dostál és Peter Zajac, az OKS parlamenti képviselői, akik koszorújukat is elhelyezték a szobor lábánál. Ugyancsak részt vett az ünnepségen Berényi József, az MKP elnöke, aki Csáky Pállal, Biró Ágnessel, Szigeti Lászlóval és Farkas Ivánnal együtt koszorúzott. Amint Berényi kérdésünkre válaszolva elmondta, magánemberként érkezett, nem is tehette másként, hiszen az MKP elnökeként nem kapott meghívót az eseményre.

A tömegben több magyar, és néhány Árpád-sávos zászlót is lehetett látni. Komáromban pénteken délután már volt egy koszorúzás a Szent István-szobornál, azt a városban működő civil szervezetek és polgári társulások szervezték.

Sólyom László a koszorúzást követően a Tiszti Pavilonban közéleti személyiségekkel és civil szervezetek képviselőivel beszélgetett, majd este megtekintette a Bánk bán című operát a Teátrum Színház előadásában.