Eredményes a böngészőválasztás

Indul a böngészőháború. A szoftverválasztó ablakon keresztül a hétvégén több mint 50 ezren töltötték le a Firefox böngészőt. (Képarchívum)
ÖSSZEFOGLALÓ
Az Európai Bizottság nyomására a kiegyensúlyozottabb piaci verseny érdekében kényszerült a Microsoft európai részlege a rendszerfrissítésekkel érkező böngészőválasztó ablak megjelenítésére, amelyen keresztül az Internet Explorerrel együtt összesen 12 különböző szoftver közül lehet választani.
A választott böngészők arányáról a Microsoft májusig nem kíván adatokat közölni, azonban az Opera Software már most bejelentette, hogy a jelentősebb európai országokban, például Belgiumban, Franciaországban, Lengyelországban, Nagy-Britanniában és Spanyolországban háromszorosára emelkedett az Opera letöltéseinek száma – olvasható a Yahoo hírei között.
A felkínált listában utolsóként szereplő Maxthon böngészőt mind ez ideig több mint 300 millióan töltötték le világszerte, létezése viszont még mindig szinte alig észrevehető a legfrissebb webes statisztikák szerint.
„Az Opera legutóbbi, 10.5-ös változatára váltók azonnal észrevehetik az új szoftver nyújtotta előnyöket, elsősorban olyan környezetben, ahol korlátozott az internetkapcsolat sebessége” – mondta Falguni Bhuta, az Opera Software kommunikációs igazgatója. A fejlesztők szerint igazi áttörés akkor várható, ha mind a 200 millió európai Windows-alapú gép kijelzőjén megjelenik a böngészőválasztás.
Az Avant, a Flock, a Green, a Maxthon, a Slim és a Sleipnir böngészők fejlesztői mégsem teljesen elégedettek, ugyanis az előugró ablakban elsőként a Chrome, a Firefox, a Safari, az Explorer és az Opera böngészői jelennek meg, a további lehetőségek csak a görgetősávra kattintva válnak láthatóvá.
Egy Microsoft-riválisokból álló szakmai szervezet szerint az európai Windows-felhasználóknak megadott lehetőséget az egész világon elérhetővé kellene tenni. Redmond szerint nem.
A Microsoft az Európai Bizottsággal (EB) kötött megegyezésnek megfelelően márciustól megkezdi ún. böngészőválasztó alkalmazásának terjesztését a Windowst és Internet Explorert használó európai felhasználók számítógépeire. Ez a modul – melyet a szoftvervállalat automatikus frissítésként juttat el az érintett PC-kre, illetve a Windows Update szájton és egy kifejezetten e célra létrehozott weboldalon is hozzáférhetővé tett – felkínálja a rivális böngészők telepítésének és alapértelmezetté tételének lehetőségét.
„Az európai kezdeményezés erősíti a versenyt, de a világ számítógépeinek többségén meghagyja az operációs rendszerrel összenőtt Internet Explorert. Arra szólítjuk fel a világ versenyhatóságait, hogy elemezzék az európai fejleményeket, és tegyenek lépéseket a fogyasztók érdekében. Csak ebben ez esetben lesz valódi verseny a piacon” – idézi a közlemény Vinje szavait. Azt, hogy a szervezet miként képzeli el a böngészőügy napirendre tűzését a világ minden országában, nem részletezik. A Microsoft mindenesetre azt nyilatkozta, a böngészőválasztó képernyő kizárólag Európának készült. A vállalat szóvivője az Ars Technicának elmondta: a világ számos országában, egyebek mellett az Egyesült Államokban is vizsgálták a hatóságok az Internet Explorer integrálásának törvényességét, és e vizsgálatok során eltérő döntések és megoldások születtek. (hw,mti)



