A Facebook a legnagyobb időrabló

A Facebookon töltött idő minden hónapban közel 10 százalékkal növekszik (Képarchívum)
FELDOLGOZÁS
A weben a látogatottság és a regisztrált felhasználók száma alapján szokták megítélni a sikert, de egyre fontosabbá válik az oldalakon eltöltött idő is. A Nielsen legfrissebb adatsoraiból pedig kiderül, amit már eddig is sejtett mindenki, a mai web első számú időrablója a Facebook.
A csak az Egyesült Államokra kiterjedő Nielsen-kutatás eredményei szerint egy átlagos amerikai internetező több időt tölt el a Facebookon mint a Google, a Yahoo, a YouTube, a Microsoft, a Wikipedia és az Amazon oldalain együttvéve. A hangsúly természetesen az „együttvéve” szón van. A felsorolt szolgáltatók összesen nem képesek annyi időre lekötni az embereket, mint a közösségi hálózatok királya, a Facebook.
A Nielsen korábbi felméréseiből kiderül, hogy az amerikai internetezők átlagosan 4 óra 39 percet töltöttek a Facebookon tavaly júniusban, augusztusban már 5 óra 46 percet, 2010 januárra pedig ez a szám már 7 óra 1 perc. Ez azt jelenti, hogy minden netező átlagosan napi 14 percet szán a kapcsolatainak online ápolására.
Összehasonlításképp a legtöbb felhasználót magáénak tudó Google-nél átlagosan 1 óra 23 percet időznek az amerikaiak havonta, a Yahoo-nál 2 óra 9 percet, a YouTube-on 1 óra 2 percet, a Microsoft/Bing oldalakon 1 óra 35 percet, a Wikipedián 15 percet, az Amazonon pedig 22 percet, ezeket összeadva még mindig csak 6,7 órányi aktivitást kapunk. Ráadásul a Facebookon töltött idő minden hónapban közel 10 százalékkal növekszik, ami a felhasználói számok növekedése mellett annak is köszönhető, hogy egyre több az aktív felhasználó. Az ismerősök jelölgetése helyett itt az emberek valós interakcióba keverednek a valós ismerőseikkel. A Facebook nem egy új világ, hanem inkább egy új csatorna.
A hétvégi sörözés, vagy egy kirándulás részleteinek megbeszélésére, élménybeszámolóra, fényképek megosztására sokkal inkább alkalmas a Facebook mint a klasszikus csatornák, például a telefon vagy az e-mail. Az aktív felhasználók növekedésével pedig egyre szélesebb körben válhat univerzális eszközzé a platform. Az Egyesült Államok jó példa erre, hiszen az internetet aktívan használók száma immáron meghaladta a 203 milliót (az USA teljes lakossága 308 millió).
Ugyanebből a kutatásból kiderül még egyébként, hogy a legnépszerűbb szolgáltató az Egyesült Államokban továbbra is a Google, ami 152 millió embert ér el, mögötte nem sokkal lemaradva jön a Yahoo 134 millióval, s egyelőre csak harmadik a Facebook 116 millióval. A lista a Microsoft MSN/Bing/Live triójával folytatódik (109 millió), majd a 100 milliót éppen nem elérő YouTube következik (99 millió). (hwsw)



