A régi Windowsok napjai meg vannak számlálva
FELDOLGOZÁS
Több különféle, széles körben elterjedt Windows-változat támogatási ciklusának végére figyelmeztet a Microsoft. Hamarosan a frissítőcsomag nélküli marad a Windows Vista, a Windows XP SP2 és a Windows 2000 is – írja a HWSW online informatikai portál. Április 14-én, azaz mintegy két hónap múlva a Microsoft beszünteti a Windows Vista támogatását. Ez persze csak az eredeti, 2007-ben kiadott verzióra vonatkozik, ha valaki nem frissítette az operációs rendszerét legalább az első szervizcsomaggal, az áprilisi határidőt követően már nem kap hozzá frissítéseket.
A redmondi cég operációs rendszerekre vonatkozó támogatási politikája szerint egy adott változathoz 24 hónappal a következő javítócsomag megjelenése utánig érhető el támogatás. Az eredeti Windows Vistához két évvel az SP1 megjelenését követően ér véget a támogatás, a Vista SP1 pedig 2008. április 14-én jelent meg, így az ezt megelőző változat 2010. április 14-ig támogatott. A Vista SP1 támogatása ehhez hasonlóan két évvel az SP2 megjelenése után ér majd véget, ez egyébként 2011 májusában lesz.
A Windows Vista „RTM” mellett hamarosan támogatás nélkül maradnak a Windows XP SP2 felhasználói is, ők júniusban tölthetnek le utoljára frissítést, ezt követően telepíteniük kell az operációs rendszerhez 2008-ban kiadott harmadik szervizcsomagot. A Windows XP a mai napig a legelterjedtebb operációs rendszere a Microsoftnak, a különféle hazai és nemzetközi felmérések alapján a használatban levő PC-k 60-70 százalékán fut. A Windows 2000 támogatási ciklusa is véget ér a nyáron, a tíz éves szoftver július 13-án végleg nyugdíjba megy, ahogy az „extended”, azaz kiterjesztett támogatási időszak is véget ér. Ezt követően a Microsoft nem ad ki semmiféle biztonsági frissítést és nem ad műszaki támogatást a Windows 2000 operációs rendszerekhez. Azon ügyfelek, amelyek mégis ragaszkodnak ehhez, egyesével egyedi szerződéseket kell kötniük a Microsofttal, hogy milyen támogatásra tartanak igényt, és a Microsoft ez alapján árazza be azt. (bá)



