Kiska ismét Kaliňákot bírálta

Pozsony. Andrej Kiska harmadik országértékelő beszédét mondta el tegnap délután a parlamentben, az eredeti időponttal ellentétben délután, hogy a kormány tagjai is részt vehessenek az ülésen. Kiska felszólította a politikusokat, hogy ne akarják lejáratni a korrupció ellen tüntető fiatalokat. Emlékeztetett, hogy az elmúlt egy évben is a legfelsőbb politikai körökig érő korrupció volt az első számú téma az országban, de nem történt semmi ezen a téren, ami megnyugtatná az embereket. „A választók nem hiszik el, hogy itt megbüntetik a törvénysértőket, hogy az állam valóban harcol a korrupció és a klientelizmus ellen” – mondta az államfő. Robert Kaliňákkal kapcsolatban megismételte a tavalyi országértékelőben elhangzott mondatát, hogy lemondása és a politikai felelősség vállalása megnyugtatná a kedélyeket, és lehetővé tenné, hogy a felelős szervek végezzék a munkájukat. Részletek a 2. oldalon. (ú)

Címkék 

Ajánló