Dunaszerdahely. Hamarosan két futballklub is működhet Dunaszerdahelyen. Világi Oszkár nem tudott megegyezni az FK DAC 1904 Rt. jelenlegi tulajdonosaival, Khasayar Mohsenivel és Antal Barnabással az egyesület megvételéről, ezért a dunaszerdahelyi üzletember úgy döntött, elindul a saját útján, s egy másik klubot próbál meg feljuttatni a legfelsőbb osztályba. Elképzelhető, hogy megvásárolja egy másik csapat indulási jogát.
„Ha kétéves határidőt tűzünk ki, akkor a II. és a III. ligában is vannak olyan csapatok, amelyeket rendszeres munkával fel lehetne vinni az élvonalba ennyi idő alatt” – nyilatkozta lapunknak Világi.
Az üzletember elképzelései szerint ez a csapat a DAC-stadionban játszaná mérkőzéseit, ezt a városnak kell lehetővé tennie. Világi szerint ez valószínűleg megoldható, mivel az önkormányzat március végén felmondta a DAC többségi tulajdonosaival kötött szerződését (amely többek között 50 évre garantálta a stadionhasználati jogot).
Világi elmondta, a DAC jelenlegi vezetésével folytatott tárgyalásai az anyagiakon buktak meg. „Annyira más volt a két fél elképzelése a klub értékét illetően, hogy nem tudtunk megegyezni.” Az üzletember nem lát esélyt, hogy az álláspontok valaha is közeledjenek, de azt megjegyezte, ha a II. ligában nem lenne gazdája a klubnak, mindent megtesz azért, hogy fenntartsa. A DAC jelenleg az utolsó a Corgoň Ligában, lemaradása a bentmaradást jelentő helytől kilenc pont.
Világi Oszkárral készült interjúnkat a 28. oldalon olvashatják. (bt)
Hozzászólások
(bejelentkezés szükséges)