Marad a félévi bizonyítvány
Pozsony. Ivan Gašparovič köztársasági elnök nem írta alá a közoktatási törvény módosított változatát, így az januártól nem léphet életbe. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egyelőre maradnak a félévi bizonyítványok. Gašparovič elsősorban azt kifogásolja, hogy az alapiskolákban harmadik osztálytól kötelezővé tennék az angolt, ez is a törvénycsomag része volt ugyanis. A parlament februárban ül össze legközelebb, itt törhetik meg az elnöki vétót.
Ha 2011 szeptemberére nem sikerülne biztosítani az alapiskolákba a szükséges számú angoltanárt, külföldi lektorok segíthetnének, véli Eugen Jurzyca oktatásügyi miniszter. A parlament néhány hete hagyta jóvá a törvényt, melynek értelmében a harmadik osztálytól kötelezően tanulják majd az angolt a diákok. Jurzyca elismerte, hogy nem lesz egyszerű jövő őszig átképezni a szükséges számú pedagógust. „Ezzel gondjaink vannak, főleg a bürokrácia és a strukturális alapok rendszere miatt” – magyarázta a miniszter. Ennek ellenére biztos benne, hogy ez a probléma a tanárok továbbképzésével megoldódik. „Ha a helyzet mégis válságosra fordulna, angol anyanyelvű lektorokkal lehetne betömni a réseket, több ajánlatot is kaptunk már ezzel foglalkozó külföldi szervezetektől” – nyilatkozta Jurzyca.
Az oktatásügyi tárca eredetileg első osztálytól szerette volna bevezetni a kötelező angolt. A terv tiltakozást váltott ki, a szakértők arra figyelmeztettek, hogy nem áll rendelkezésre a szükséges számú angoltanár, és hogy a diákoktól megvonják a tanulni kívánt idegen nyelv szabad megválasztásának jogát. (TASR, vps)



