2012. február 10. péntekMa: Elvira (HU), Gabriela (SK)Holnap: Bertold (HU), Dezider (SK)« Küldj képeslapot!
Áfaemelés várható

Megszorítások: nem egyezett meg a koalíció

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Pozsony. Nem nő a munkára kirótt adó- és járulékteher, vagyis nem változnak az adózási és járulékfizetési kötelezettségek – ez az egyetlen, ami biztosnak látszik a Koalíciós Tanács keddi ülése után. A jövő évi költségvetési hiány csökkentésére vonatkozó intézkedéseket jövő hétfőn ismerteti a koalíció.

„Abban egyetértettünk, hogy nem terheljük újabb járulékokkal a munkát” – jelentette ki Iveta Radičová (SDKÚ) kormányfő a Koalíciós Tanács után. Ez azt jelenti, hogy az alkalmi munkáért kapott bér továbbra sem lesz járulékköteles, és nem emelkedik a kivetési alap felső határa. Ez utóbbit Jozef Mihál (SaS) szociális ügyi miniszter az átlagkereset háromszorosáról az ötszörösére akarta emelni. Az egyéni vállalkozók is megnyugodhatnak, az átalányköltségre vonatkozó szabályok sem változnak, marad a jelenlegi három, 25, 40 és 60 százalékos sáv.

A koalíció 1,7 milliárd eurót, vagyis mintegy 2,5 százalékpontot akar lefaragni a jövő évre várható hiányból, 800 milliót a bevételek növelésével, 900 milliót pedig a kiadások csökkentésével. Az egyik bevételnövelő intézkedés lehet az általános forgalmi adó emelése a jelenlegi 19%-ról 20-ra vagy 21-re. „Mi már korábban is ezt, az áfakulcs emelését javasoltuk” – erősítette meg lapunknak Bugár Béla, a Híd elnöke. Tárgyalni fognak a jövedéki adó emeléséről is, várhatóan nő az alkohol és a cigaretta jövedéki adója, kérdéses, hogy változik-e a borra kivetett adó, egyes sajtóhírek szerint az üzemanyag adójának emelését is fontolgatták. „Az egész csomagot egyszerre fogjuk bemutatni, és elmondjuk, hogyan akarunk csaknem egymilliárd eurót megspórolni az államigazgatási kiadások csökkentésével” – jelentette ki Bugár. Részleteket nem akart elárulni, mert szerinte már eddig is sok probléma volt a tervezett intézkedések megszellőztetése miatt. Folytatás a 2. oldalon. (lpj)