2012. február 10. péntekMa: Elvira (HU), Gabriela (SK)Holnap: Bertold (HU), Dezider (SK)« Küldj képeslapot!
Először Marián Janušek miniszternek kellett távoznia bársonyszékéből a botrány miatt

Egy minisztere maradt az SNS-nek

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Pozsony. Lemondásra szólította fel a hírhedt faliújságtender miatt a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) jelölte Igor Štefanov építésügyi minisztert Robert Fico miniszterelnök. Azután döntött így, hogy elolvasta a számvevőszék (NKÚ) vizsgálatáról készült jelentést, melyből kiderült, hogy a tender során 32 ezer eurót céltalanul használtak fel.

TASR

DEMECS PÉTER

 

Az említett versenytárgyalás azután vált ismertté, miután kiderült, hogy a minisztérium egyik zárt folyosóján, egy faliújságon hirdették meg, így csak az tudhatott róla, akinek szóltak. A versenyre csak az SNS-hez közel álló cégek konzorciuma jelentkezett, amely a tendert végül meg is nyerte. Először Marián Janušek szakminiszternek kellett távoznia bársonyos székéből a botrány miatt, most viszont helyettese, Štefanov is megbukott. Az SNS-nek így már csak egy minisztere maradt, Ján Mikolaj, az oktatásügyi tárca vezetője. A környezetvédelmi tárca feletti uralmat a párt a széndioxid-kvóta botrány miatt vesztette el, az építésügyi tárca élére pedig a választásokig már nem neveznek ki új minisztert. Fico régóta hangoztatta, hogy ha a számvevőszék hibát észlel a tenderben, Štefanovot felszólítja a távozásra. „Felszólítottam, hogy a történtek után vonja le a politikai felelősséget és mondjon le tisztségéről. Abból indultam ki, hogy a miniszter érti ezt a helyzetet és a kívánt lépést megteszi” – mondta Fico. Az SNS képviselői lapzártánkig nem akartak reagálni a menesztésre. Štefanov még hétfőn, miután nyilvánosságra hozták az NKÚ vizsgálatának eredményeit, kijelentette: akceptálni fogja a kormányfő döntését. Hivatalosan ma kell lemondania tisztségéről, a tárcát a parlamenti választásokig Mikolaj fogja vezetni. Elsődleges feladata a kompetenciák átruházása lesz, ugyanis az új kabinetben már nem lesz helye az építésügyi miniszternek. Júliustól a kormányszűkítés keretében ez a tárca összeolvad a gazdasági, a mezőgazdasági minisztériummal, illetve a belügyminisztériummal.

Štefonovot egyébként a faliújságtender miatt mindeddig háromszor próbálta meneszteni az ellenzék, sikertelenül. A kormányfő és a kormánykoalíció képviselői mindig azzal védték, hogy a bizalmatlansági indítványok indoklása nevetséges.