Késik az Arli Hotel építése Galántán
ÚJ SZÓ-HÍR
Galánta. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen több képviselő is elégedetlenségének adott hangot a városközpontban épülő Arli Hotellel kapcsolatban.
Véleményük szerint a munkálatokkal tetemes késésben van a beruházó; a lakosokat pedig senki sem tájékoztatja, mikor lesz vége az építkezéssel járó kellemetlenségeknek.
Alexander Mézeš polgármester a képviselők felvetése alapján tárgyalást kezdeményezett a beruházó képviselőivel a késés miatt. „A találkozón mindkét fél egyetértett abban, hogy az építkezés késik, jelen pillanatban már az ötödik emeletnél kellene tartaniuk, de még csak a második szint épül” – tájékoztatott a találkozóról Peter Kolek, a város szóvivője.
Hozzátette, hogy a beruházó vállalat képviselői ismételten megerősítették: a hotelnek legkésőbb év végén állnia kell. Ezután következnek a belső munkálatok.
Az olasz tulajdonú, szenicen bejegyzett SK Hotel Kft. azt is megígérte, hogy növelik az építkezésen dolgozó munkaerő számát, és az elkövetkező időszakban havonta két emeletet fejeznek be.
A polgármester a testületi ülés után úgy vélekedett: nem lenne jó megoldás bírságot varrni a befektető nyakába a késés miatt. „Manapság azt, aki százmilliós beruházás kivitelez, nem a legjobb megoldás szankciókkal riogatni. Úgy gondolom, kompromisszumos megoldást kell találnunk” – nyilatkozta Alexander Mézeš az Arli Hotellel kapcsolatban.
Horváth Miklós, a városi képviselő-testület beruházási, környezetvédelmi és műmlékvédelmi bizottságának elnöke szerint viszont a városközpont állapotáról van szó, így szigorúbban kellene fellépni a beruházóval szemben.
Horváth álláspontja szerint a városközpontban csak szigorú feltételekkel lehet építeni; ha a cég nem tesz eleget a követelményeknek, a városnak bírságot kellene kivetnie.
Az üggyel a szakbizottság mai ülésén foglalkoznak. (jéem)



