Kassa üdvözli a törvénymódosítást
ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ
Kassa. Örömmel fogadta a város, a parlament által március 3-án elfogadott 569/2007-es számú, geológiai munkálatokra vonatkozó törvény módosítását.
Elsősorban az Eprestető környékén talált uránlelőhely körüli vita miatt fontos a rendelet a város számára.
„Minden lépés fontos, ami hozzásegíti az önkormányzatokat, hogy beleszólhassanak az uránkitermelés kérdésébe. A bányászati tevékenység hatással van a környezetre és kihat a lakosok életére is” – közölte František Knapík, Kassa főpolgármestere.
Az összes álláspont, melyet a város nyilvánosságra hozott, az érintett terület megóvását szorgalmazza.
Az önkormányzat nem ért egyet semmiféle bányászati tevékenységgel Eprestető környékén.
A jelenlegi jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy a város beleszóljon abba az eljárásba, mely kutatási területté nyilvánítja az adott földterületet.
Az eredményről csak a kutatási területté nyilvánítás után értesítik az érintett települést. (mik)



