2012. február 10. péntekMa: Elvira (HU), Gabriela (SK)Holnap: Bertold (HU), Dezider (SK)« Küldj képeslapot!
A tüntetés nyugodt körülmények között zajlott le, szlovák nacionalista provokatőrök sem zavarták meg lefolyását

Cikk a nyomtatott kiadásból A szabad nyelvhasználatért tüntettek Komáromban

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Komárom. Fokozott rendőri jelenlét mellett került sor a komáromi Selye János Egyetem hallgatói által szervezett nyelvtörvényellenes tüntetésre.

A rendfenntartó erők már kora délután gyülekezni kezdtek a Klapka téren, ahol a tüntetés tervezett időpontja előtt fél órával több mint száz fős tömeg gyülekezett.

A tüntetésen 300–400 polgár vett részt, főként diákok. Az egyetemistákhoz a középiskolások is csatlakoztak, illetve a környékről is érkeztek kisebb csoportok.

A rendezvényen nem történt rendbontás, a szervezők a tüntetés megkezdése előtt hangsúlyozottan kérték a résztvevőket, a törvény által adott keretek között fejezzék ki elégedetlenségüket. Az akció előtt a tér egyik sarkában a Cséfalvay Pál-féle automista szervezet szeretett volna agitálni, ám a tüntetés szervezői megkérték őket, hagyják el a teret.

A tüntetés – melyet hivatalosan a szabad magyar anyanyelvhasználatért tartottak – nyugodt körülmények között zajlott le, szlovák nacionalista provokatőrök sem zavarták meg lefolyását. Az előzetes programnak megfelelően politikusok nem szóltak a tömeghez – a szervezők ugyanis előre jelezték, civil rendezvényről van szó, nem akarják, hogy a megmozdulást a politikusok esetleges felszólalása miatt utólag „megbélyegezzék“. A civil felszólalók kiemelték, nem a szlovák nyelv ellen agitálnak, a magyar nyelv használatának háttérbe szorulása ellen kívánják felemelni hangjukat. Beszédükben kiálltak a nemzeti kisebbségekről szóló átfogó jogszabály elfogadása mellett, és a nyelvtörvény módosítását kérték. A szónokok egy része szlovákul is szólt a tömeghez.

A résztvevők Szent Istvántól és Ľudovít Štúrtól származó idézeteket tartalmazó transzparenseket is magukkal hoztak, a tömegben több magyar zászló is lengett. A tüntetés egy órán át tartott, a résztvevők a rendezvény végén elénekelték a magyar himnuszt. (MSz, vkm)