2012. február 10. péntekMa: Elvira (HU), Gabriela (SK)Holnap: Bertold (HU), Dezider (SK)« Küldj képeslapot!
Jobboldali koalícióról kezdett tárgyalásokat az SDKÚ, a Híd, az SaS és az OKS bevonásával

Egyetlen jobboldali voks se vesszen el

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Pozsony. Széles jobboldali koalíció kialakításáról kezdett tárgyalásokat a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ), amelybe Dzurindáék a Hídat, a Szabadság és Szolidaritást (SaS), valamint a Polgári Konzervatív Pártot (OKS) szeretnék bekapcsolni.

ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ

A legutóbbi felmérések szerint a három- vagy négypárti koalíció mintegy 25-26%-os eredményt érhetne el a pártok egyéni eredményei alapján. Iveta Radičová, az SDKÚ alelnöke szerint a céljuk a jobboldali kisebb pártok összefogásának megvalósítása, annak érdekében, hogy ne vesszenek el szavazatok a jobboldalon. „Világos programalternatívát akarunk kialakítani, mely sokkal erősebb lehet, ha a programjukban egymáshoz közel álló pártok összefognak” – mondta lapunknak Radičová. Egyelőre az együttműködés megfelelő formáját keresik. „Több ajánlat, javaslat született, most ezeket az egyes pártok döntéshozó szerveinek is meg kell tárgyalniuk” – mondta az SDKÚ alelnöke. Nem zárta ki, hogy a tárgyalások már február 27-e, vagyis az SDKÚ belső választásainak dátuma előtt befejeződhetnek. A két legesélyesebb jelölt a posztra Ivan Mikloš és Iveta Radičová. „Mindkettőjükkel tárgyaltunk, az elképzelések szerint vagy hármas, vagy az OKS-t is bevonva négyes koalíció jöhetne létre – mondta lapunknak Bugár Béla, a Híd elnöke. Egyelőre csak alapvető tájékoztatást adtak az SDKÚ politikusai a másik három pártnak, és kérik, hogy a pártok vezetősége tárgyalja meg ajánlatukat. „Ha úgy döntünk, hogy támogatjuk a nagykoalíció létrehozását, akkor megkezdődhetnek a tárgyalások a részletekről, a személyi kérdésekről – mondta a pártelnök. – A Híd elnöksége hétfőn tárgyal az ajánlatról. Ha valós alternatívát látunk benne, akkor tárgyalhatunk a részletekről. Számunkra az is fontos, hogy a programunkból mit sikerül bevinni a közös programba.” Az SaS vezetése is mérlegeli az ajánlatot, a párt kedden dönt a folytatásról.

Miroslav Kusý politológus szerint azzal, hogy Mikuláš Dzurinda nem indul a parlamenti választásokon, megnyílt a lehetőség a sikeres tárgyalások előtt. „Az SDKÚ elnöke akadályt jelentett ezen pártok számára, elsősorban az SaS számára” – magyarázta Kusý.

Az elemző nem tartja kizártnak, hogy a három vagy négy párt együtt több szavazatot is szerezhet, mint a jelenlegi támogatottságuk összege. „Az együttműködés azonban akkor is megéri, ha nem következik be szinergikus hatás, mivel biztosított lesz, hogy nem vesznek el szavazatok” – véli a politológus. További részletek a 2. oldalon. (lpj)