2012. május 26. szombatMa: Fülöp (HU), Dušan (SK)Holnap: Hella (HU), Iveta (SK)« Küldj képeslapot!
A Galgóci járásban feltörték és felgyújtották egy útdíjkapu irányító egységét, a keletkezett kár harmincezer euróra tehető

Hazamentek a legények – feladták a fuvarozók, vége a sztrájknak

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. Tizennégy óra után, tegnap délelőtt véget ért az elektronikus útdíj ellen tüntető fuvarozók országos sztrájkja, a megmozdulás a fővárosba tolódott át. Jaroslav Polaček, a Szlovák Fuvarozók Uniójának (UNAS) vezetője elmondta: annak ellenére is folytatni fogják a tiltakozást, hogy a fuvarozók többsége már feladta a harcot. A kamionsofőrök tegnap – saját bevallásuk szerint – azért hagytak fel a sztrájkkal, mert féltek a rendőrségi beavatkozásoktól. Az UNAS képviselői ezért bűnvádi feljelentést akarnak tenni a rendőrség ellen, az útdíjat üzemeltető SkyTollt pedig azért akarják perelni, mert előnytelen és rossz rendszert hozott működésbe. Miután csődöt mondott az országos sztrájk, az elégedetlen fuvarozók a kormányhivatal előtt gyűltek össze, kamionjaik helyett viszont játékautókkal jöttek. Így akarták megüzenni Robert Fico kormányfőnek, hogy inkább a kisautókkal, mintsem a fuvarozókkal játszadozzon. Bár Polaček azt állítja, folytatják a sztrájkot, a megmozduláshoz estére már csak a fővárosban csatlakoztak. Körülbelül 10 kamionnal próbáltak forgalomlassító tüntetést kezdeni, a rendőrség viszont a főváros előtt egy parkolóra terelte le őket. Hétfőn éjjel egyébként ismeretlen tettes a Galgóci járásban már a második vámkaput rongálta meg. Míg az elsőt elfűrészelték, addig a másiknál felgyújtották azt a szekrényt, amely a kapu elektronikus rendszerét védte. További részletek a 2. oldalon. (dp, s)