Nem hozott drágulást az euró

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
„Az utóbbi 60 év legerőteljesebb gazdasági világválsága extrém helyzetet teremtett, ilyen közegben az euró negatív hatásai felülírhatják a pozitívakat. Azonban hosszabb időtávot vizsgálva ez nem okvetlenül igaz” – vélekedett Ján Tóth, az UniCredit Bank vezető elemzője. A szakértők a negatív hatások közé sorolják, hogy az erős pénznem miatt a kivitelben érintettek a korábbinál drágábban tudtak exportálni, nem úgy, mint a magyar, a cseh vagy a lengyel cégek – szomszédainknál ugyanis 2009 első felében erősen gyengült a forint, a cseh korona és a zloty. Másrészt a külkereskedelem szereplői számára megszűnt az árfolyam okozta bizonytalanság és az átváltással kapcsolatos költségek nagy része.
A statisztikai adatok ugyan nem támasztják alá, mégis a lakosság nagy része úgy gondolja, hogy az euró bevezetése drágulást hozott az országnak. A Median közvélemény-kutató intézet által december elején megkérdezett több mint 5 ezer ember 71%-a szerint az új fizetőeszköz átvétele az árak növekedésével járt. Ellenkező a véleménye a lakosság alig egynegyedének van. A felmérés szerint a nők enyhén borúlátóbbak, hiszen 72%-uk véli azt, hogy az euró miatt nőttek az árak, míg a férfiaknál ez az arány 69%. A statisztikai adatok szerint ugyanakkor nem volt drágulás, sőt októberben és novemberben a gazdasági válság miatt történelmi mélypontra süllyedt az infláció. Másrészt az is igaz, hogy a lakosság 78%-a úgy véli, az euró átvétele összességében pozitív lépésnek számít.
Egyes cégek azért kihasználták az új pénz bevezetését, például a mobilszolgáltatók, hiszen míg tavaly decemberben az előfizetett csomagokhoz egy koronáért is lehetett mobiltelefont vásárolni, januártól már csak egy euróért, ami harmincszor több. Robert Fico kormányfő tavaly év végén azzal fenyegetőzött, hogy bűnvádi eljárást indítanak azok ellen a vállalkozók ellen, akik drágítják szolgáltatásaikat – végül senki ellen nem indult eljárás. Akik árat akartak emelni, ezt még 2008 végén megtették, hiszen az árak változását januártól figyelték az ellenőrök, hogy elkerüljék a későbbi kellemetlenségeket. (č, s)



