2012. május 21. hétfőMa: Konstantin (HU), Zina (SK)Holnap: Júlia, Rita (HU), Júlia, Juliana (SK)« Küldj képeslapot!
Csak morzsákat ad a magyaroknak a szlovák koalíció

Cikk a nyomtatott kiadásból Az MKP kihagyásával osztják a megyei posztokat

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ

Nyitra. Körvonalazódik a megállapodás a megyei alelnöki posztok elosztásáról, a szlovák nagykoalíciót létrehozó pártok az MKP kihagyásával tárgyalnak. Információink szerint az eddigi két alelnök helyett három lesz, a posztokat a Smer, a KDH, és az SDKÚ kapja.

Az MKP-nak a jelek szerint csak néhány bizottsági elnöki poszt jut. Botka Ferenc frakcióvezető azt mondta, nem adják fel, az ünnepek között is próbálnak tárgyalást kezdeményezni. „Ragaszkodunk egy alelnöki poszthoz, a hivatalvezető egyik helyettesének posztjához, és a bizottságokban szeretnénk megőrizni az eddigi három elnöki helyet” – mondta Botka. A felsoroltakból reális esély csak a bizottsági elnöki posztok megszerzésére van – de ott sem a legfontosabb testületekben. A szlovák pártok között megegyezés született, hogy az MKP-t kész helyzet elé állítják, azzal érvelnek, hogy 16-ról 13-ra csökkent megyei képviselőinek száma. Ján Kovarčík, a HZDS kerületi elnöke azt mondta, ők is szeretnének alelnököt, és nem bánja, ha az MKP-nak is jut. A választások előtt ő jelentette ki, hogy azt MKP-t, mint a megyei képviselő-testületben a legtöbb mandátummal rendelkező pártot, megilleti az alelnöki poszt. „Azóta változott a helyzet. Mivel nem az MKP szerezte a legtöbb mandátumot, nem tarthat automatikusan igényt az alelnöki posztra” – állítja Kovarčík. Arra a kérdésre, hogy a tárgyalásokba miért nem vonják be az MKP-t, azt válaszolta, nyolc éve, amikor a magyar párt volt többségben, senkivel sem tárgyalt. Részletek a 9. oldalon. (vm)