2009. október 31. szombat, 19:00
Pozsony. Drágulásához vezethet az elektronikus útdíj-rendszer bevezetése Szlovákiában. 2010 januárjától ugyanis minden 3,5 tonnánál nehezebb gépjárműnek vámot kell fizetnie az autópályákon, a gyorsforgalmi és az első osztályú utakon. Bár a rendszert kiépítő SkyToll szerint a vám igazságos lesz, a fuvarozó cégek állítják, hogy drágulást eredményez. A többletkiadást pedig minden bizonnyal a polgárok is megérzik az élelmiszerek és más termékek árának növekedésében.…
2009. október 31. szombat, 19:00
Félt a pilóta: imádkozzunk!Teherán. Felkérjük kedves utasainkat, hogy imádkozzanak, mert probléma van repülőgépünkkel!” – nagyjából ezekkel a szavakkal fordult a pilóta az utasokhoz egy iráni járaton. A gép már eleve hatórás késéssel szállt fel Teheránból műszaki gondok miatt, hogy azután háromnegyed óra múlva már ismét Teheránban legyen…
2009. október 31. szombat, 19:00
Pozsony. Lehetséges, hogy mégsem emelkedik jövőre a buszmenetjegyek ára. Robert Fico miniszterelnök ugyanis azt ígéri, az autóbuszokat kivonja az útvámdíj kötelező fizetése alól…
2009. október 31. szombat, 19:00
ÖSSZEFOGLALÓBrüsszel. Szabad az út a Lisszaboni Szerződés cseh ratifikációja előtt. Fredrik Reinfeldt, az EU soros elnökségét ellátó Svédország miniszterelnöke közölte: annak a lábjegyzetnek a szövegét, amelyet Václav Klaus cseh államfő felvetése nyomán megfogalmaztak a csúcs résztvevői, a Csehország szomszédságában fekvő országok is jóváhagyták…
2009. október 29. csütörtök, 19:00
Pozsony. A hétvégi ünnepek miatt nemcsak a rendőrök, hanem a tolvajok is készenlétben vannak. A rendőrség fokozott éberségre szólítja fel a temetőkbe látogatókat, s azt ajánlja, a koszorúkat és gyertyákat csak mindenszentek napján, november 1-jén helyezzék el a sírokon, ugyanis már eddig is számos temetői lopást jeleztek.…
2009. október 29. csütörtök, 19:00
Jobb az életa halálsoronSanta Ana. Halálra akarja ítéltetni magát egy rab, mert úgy hallotta, a börtönben jobb az élet a halálsoron. A 46 éves férfi 45 esztendős büntetését tölti gyilkosság miatt Kalifornia egy börtönében…
2009. október 29. csütörtök, 19:00
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Végrehajtási megbízást adott ki Duray Miklós ellen a Pozsonyi III. Járásbíróság az MKP alelnöke és az SNS közti per kapcsán…
2009. október 29. csütörtök, 19:00
Pozsony. Mégsem kér kivételt Szlovákia az Európai Alapjogok Chartája alól, jelentette be tegnap Robert Fico miniszterelnök a parlament európai ügyi bizottságának ülésén. Az emberjogi charta, mely a Lisszaboni Szerződés része, Václav Klaus cseh államfőnek nem tetszik, szerinte ugyanis nem kizárt, hogy ez alapján a II…
2009. október 28. szerda, 19:00
Pozsony. Ma reggel megkezdődött a hivatalos kampányidőszak a november 14-i megyei választások előtt, a pártokat azonban ez nem zavarja, kampányukat már régen megkezdték.…
2009. október 28. szerda, 19:00
Elhízott ifjúságBerlin. Soha nem volt még annyi túlsúlyos gyermek, illetve fiatal Németországban, mint most. Egy tanulmányból kitűnt, hogy a súlyfelesleggel rendelkező, 18 év alatti német fiatalok száma megközelíti a 2 milliót, ami szomorú rekordnak számít a korábbi hasonló felmérések történetében…
2009. október 28. szerda, 19:00
ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSDunaszerdahely. Rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett tartják meg ma a Corgoň Liga 9. fordulójából elhalasztott, rendkívül kockázatosnak minősített DAC–Slovan meccset…
2009. október 28. szerda, 19:00
Bukarest/Pozsony. Egyre több kérdőjel merül fel Mikóczy Zoltán, a híres magyar versenyló, Overdose tulajdonosának a letartóztatása kapcsán. Bizonyos jelek arra utalhatnak, hogy Mikóczy sikertörténete hamarosan véget érhet, ugyanis a legújabb értesülések szerint felfüggeszthetik, vagy teljesen visszavonhatják futtatói jogát, ha kiderül, hogy bűncselekményt követett el…
2009. október 27. kedd, 19:00
Hatalmas hímzett ruhaHebron. A világ legnagyobb hímzett ruháját készítették el palesztinok a ciszjordániai Hebron városában: a 32,6 méter hosszú és 18,1 méter széles ruha elkészítésében 150 nő segédkezett. A készítők reményei szerint a ruha bekerül a Guinness rekordok könyvébe, és segíthet a helyi kézműves ipar népszerűsítésében…
2009. október 27. kedd, 19:00
Pozsony. Gyorshajtás, ittas vezetés, kábítószer-kereskedelem vagy garázdaság – ezek voltak idén a szlovák turisták leggyakoribb vétségei külföldön. A nyári szezon alatt sokan kerültek anyagi szükséghelyzetbe azért, mert nem kötöttek egészségbiztosítást, vagy nem biztosították be magukat mindenre.…
2009. október 27. kedd, 19:00
SZÁSZI ZOLTÁNRimaszombat. Rövid időn belül rendeződhet a rimaszombati autóbusz-pályaudvar tulajdonviszonya, a város eladná a terület és az épület birtokában levő öttizenkettednyi részét. A városatyák jóváhagyták a buszpályaudvar eladásának lehetőségét, most a megfelelő árajánlatra várnak…
2009. október 27. kedd, 19:00
ÚJ SZÓ-HÍRPozsony. Magyarország megvétózza a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatban a cseheknek nyújtandó kivételt, ha azt a Beneš-dekrétumokra hivatkozva kérnék. Ezt Balázs Péter, a magyar diplomácia vezetője mondta tegnap a hírszerző…
2009. október 27. kedd, 19:00
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓPozsony. A bársonyos forradalomról Londonban emlékezik meg Robert Fico miniszterelnök, egy nappal korábban viszont Oroszországba látogat, miközben a rendszerváltás során az egyik fő követelés éppen a szovjet csapatok távozása volt. Felemás pozsonyi ünnepségek várhatóak, hiszen a Szlovák nemzeti felkelés (SNP) tere, ahol a kommunista rendszer összeomlását kikövetelték a tömegek, üres lesz…
2009. október 27. kedd, 19:00
Hatalmas hímzett ruhaHebron. A világ legnagyobb hímzett ruháját készítették el palesztinok a ciszjordániai Hebron városában: a 32,6 méter hosszú és 18,1 méter széles ruha elkészítésében 150 nő segédkezett. A készítők reményei szerint a ruha bekerül a Guinness rekordok könyvébe, és segíthet a helyi kézműves ipar népszerűsítésében…
2009. október 27. kedd, 19:00
Pozsony. Gyorshajtás, ittas vezetés, kábítószer-kereskedelem vagy garázdaság – ezek voltak idén a szlovák turisták leggyakoribb vétségei külföldön. A nyári szezon alatt sokan kerültek anyagi szükséghelyzetbe azért, mert nem kötöttek egészségbiztosítást, vagy nem biztosították be magukat mindenre.…
2009. október 27. kedd, 19:00
JUHOS MELINDAGalánta. Ismét akadt érdeklődő a neogótikus kastély iránt. A potenciális beruházó – szlovákiai cégről van szó – ötcsillagos kastélyszállóvá alakítaná a háromszázhetvenhat éves műemléket…