Vadásznak a SkyEurope gépeire a hitelezők
ÖSSZEFOGLALÓ
Pozsony. A keddi párizsi gépfoglalást tegnap további kettő követte, ezúttal Bukarestben és Szófiában zárolták a SkyEurope gépét. A párizsi Orly repülőtéren még mindig ott parkol a szlovák fapados gépe, a román és a bolgár városból néhány órás késés után felszállhattak. A Szófiából Bécsbe tartó járat öt órás késéssel érkezett meg. Információink szerint a bukaresti repülőtér több mint fél millió eurós tartozást szeretett volna behajtani a társaságon. A SkyEurope vezetősége figyelmeztet, hogy a csődvédelem idején a régi tartozásokat nem követelhetik tőle, ezért jogszerűtlenek a gépfoglalások. A román hatóságok végül már csak a keddi és szerdai repülőtéri illeték kifizetését követelték, a légitársaság hétfőn kért csődvédelmet. Egy gépe azonban még mindig ott vesztegel a párizsi Orly repülőtéren, állítólag holnap szállhat fel. A SkyEurope az Európai Bizottságot kéri, hogy szerezzen érvényt a törvénynek, mivel álláspontja szerint a szlovák bíróság által kiadott csődvédelem minden országban érvényes. A rendelkezésére álló 3 hónap alatt a cég vezetése szeretne megegyezni hitelezőivel, átcsoportosítani tartozásait, és új befektetőket is keres. (szl)



