Mégsincs meg a feketedoboz
Párizs. Nem az Atlanti-óceánba zuhant Air France-gép feketedobozainak jeleit észlelték – közölte tegnap a francia közlekedési miniszter egyik munkatársa. A névtelenül nyilatkozó tisztviselő elmondta: a francia haditengerészet hajói valóban észleltek hangokat, de ezek nem a keresett adatrögzítő dobozokból származnak. Azoknak a helyét még nem sikerült bemérni. Néhány órával korábban a Le Monde című francia napilap honlapján jelent meg a hír, hogy a hadihajók a feketedobozokból érkező gyenge jeleket észlelték. Ezután egy mini tengeralattjárót küldtek, hogy megtalálja a két szerkezetet a tengerfenéken. Philippe Guillemet, a kutatásban részt vevő egyik hadihajó parancsnoka elmondta: szinte minden nap észlelnek hanghullámokat, de még nem tudnak semmit megerősíteni. A szerkezeteket egy 160 km átmérőjű körben keresik. A kutatást megnehezíti, hogy a dobozok körülbelül 5000 m mélységben lehetnek. Megtalálásukkal sietni kell, mivel még legfeljebb 8 napig képesek önállóan jeleket adni. A feketedobozok által rögzített adatok magyarázatot adhatnak arra, mi okozta június elsején az Airbus 330-as típusú gép 228 halálos áldozattal járó katasztrófáját. (MTI)



