Kevesebb, de mégis több
Pozsony. Kétség nem fér hozzá, hogy amióta hatályba lépett a közúti közlekedésről szóló törvény módosítása, csökkent a halálos áldozatok száma az utakon. Ugyanakkor a szerencsétlenségek száma nem lett kevesebb, csak épp másképp nevezik ezeket az eseteket. Viszont a rendőrségi statisztikák a karambolok 60 százalékos visszaeséséről szólnak. Ellenben a biztosítókhoz ugyanannyi balesetről érkezett bejelentés, mint egy évvel korábban, sőt néhol több karambolt tartanak számon, mint 2008-ban. A visszaesés így vélhetőleg csak a rendőrség aktái alapján látható, a valóságban azonban más a helyzet. Az új jogszabály szerint ugyanis a közlekedési hatóság emberei már csak azokhoz a szerencsétlenségekhez „vonulnak ki”, amelyek során 3983 eurónál (120 ezer korona) nagyobb kár keletkezik. Februárig ez a határ 81 ezer korona volt. Részletek az Autó-Motor című mellékletünkben, a 10. oldalon. (dem)



