2009. április 30. csütörtök, 19:00
Pozsony. Szlovákiában is megjelent a sertésinfluenza gyanúja. Tegnap két sertésinfluenza-gyanús betegről számolt be az országos tisztifőorvos, az egyik pozsonyi, a másik egy vágsellyei nő, akit Nyitrán ápolnak.
…
2009. április 30. csütörtök, 19:00
Védőmaszkos rablókMexikóváros. Az influenzafertőzés elkerülésére használt sebészmaszkban raboltak ki egy ékszerboltot Mexikóvárosban. A háromfős banda egyáltalán nem keltett feltűnést, mivel a többi vevő is maszkban tért be az üzletbe…
2009. április 30. csütörtök, 19:00
Ivan BakošinfektológusHalálos az új influenzavírus?Ha valaki megfertőződik az új influenzavírussal, az még semmi esetre sem jelenti azt, hogy bele is hal. Ki lehet belőle gyógyulni. Ugyan még nem tudjuk, mennyire agresszív ez a vírus, ezt vizsgálják, de nagyon kevés haláleset történt ahhoz, hogy statisztikailag meg lehessen mondani, a megbetegedések hány százaléka végződik halállal…
2009. április 30. csütörtök, 19:00
ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓPozsony. Teljes hírzárlat mellett folynak a tárgyalások a Magyar Koalíció Pártjának vezetése és a párt frakciójából kilépő három képviselő között, még a tárgyalások idejét és helyét sem árulják el. Lapunk információi szerint a helyzet lehetséges megoldásaként az is elhangzott, hogy Csáky Pál pártelnök lemondhatna funkciójáról, és új, mindkét tábor számára elfogadható személyt jelölnének az elnöki posztra…
2009. április 29. szerda, 19:00
Pozsony. Az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium kérésére a faliújságtender győztese elállt a 3,6 milliárd koronás (119,5 millió euró) szerződéstől, és még csak kártérítést sem követel a szlovák államtól. Az eddig kifizetett mintegy 350 millió koronát (11,61 millió euró) azonban megtartja.…
2009. április 29. szerda, 19:00
Lefejezte unokáját a jótermésértÚjdelhi. Babonás szokásaitól vezérelve a jobb termés reményében lefejezte tízéves lányunokáját egy földműves India északi, Orisza államában – számolt be az IANS hírügynökség. „A férfi növénymagokkal keverte el a kislány vérét, majd egy hindu szokás szerint szerencsésnek gondolt napon elvetette a magokat…
2009. április 29. szerda, 19:00
Pozsony. Az oktatási minisztérium tegnap nyilvánosságra hozta a március eleji, az ország valamennyi alapiskoláját lefedő kilencedikestesztelés eredményeit. Matematikából gyengébbek, anyanyelvből jobbak lettek a százalékarányok, mint egy éve, a legnagyobb problémát viszont az illetékesek szerint az jelenti, hogy a diákok nem tudják alkalmazni az oktatás folyamán szerzett ismereteiket…
2009. április 29. szerda, 19:00
ÖSSZEFOGLALÓ
Brüsszel/Genf. Nincs szükség uniós szintű utazási korlátozások elrendelésére a sertésinfluenza miatt. Ezt tegnap közölte Brüsszelben Andrulla Vasziliu, az EB egészségügyi biztosa…
2009. április 29. szerda, 19:00
Pozsony. Az utazási irodák csak abban az esetben adják vissza a már befizetett pénzt, ha a külügyminisztérium egyértelmű ajánlást ad ki arra vonatkozóan, hogy ne utazzunk az adott országba – erősítette meg Adrián Siekel, a Čedok igazgatója. Elmondta, hogy eddig senki sem mondta vissza USA-beli útját…
2009. április 28. kedd, 19:00
Pozsony/Brüsszel/Madrid/Mexikóváros. Spanyolország az első európai állam, ahol felütötte fejét a sertésinfluenza: a húsz vizsgált esetből egyről kiderült, hogy valóban a gyilkos kórokozóról van szó. Az EU rendkívüli miniszteri értekezletet hívott össze. Közben Mexikóban már 103-ra emelkedett a halálesetek száma, a Világbank 205 millió dolláros hitelt nyújt az országnak a járvány elleni küzdelemre.
…
2009. április 28. kedd, 19:00
Izraelben mexikói influenzaJeruzsálem. Sertésinfluenza? Lehet, de nem a zsidó államban, ahol inkább mexikói influenzának nevezik a terjedőben lévő betegséget. „Nem fogjuk sertésinfluenzának hívni” – jelentette ki Jakov Licman egészségügyi államtitkár…
2009. április 28. kedd, 19:00
ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓRimaszombat. Tegnaptól 111- gyel kevesebb tagja van az MKP-nak a Rimaszombati járásban. A hétvégén rendkívüli tagsági ülést tartott több járási alapszervezet, ezek eredménye a tömeges kilépés…
2009. április 27. hétfő, 19:00
Dunaszerdahely/Ipolyság. Szombaton több településen tartottak időközi polgármester- és képviselő-választásokat. Dunaszerdahelyen Hájos Zoltán, az MKP jelöltje, Ipolyságon pedig Pásztor Lajos, a Smer, a HZDS, az SDKÚ és a KDH embere nyert a polgármesteri tisztségre kiírt voksoláson.…
2009. április 27. hétfő, 19:00
ÖSSZEFOGLALÓ
Brüsszel. Európában még nem fordult elő olyan sertésinfluenza-eset, amilyen Mexikóban eddig 81 ember halálát okozta, az Egyesült Államokban pedig többeket megbetegített – közölte tegnap az Európai Bizottság.
„A kontinensről még nem jelentettek fertőzést…
2009. április 27. hétfő, 19:00
Piromániás madárLondon. Cigarettázó veréb okozott áruházi tüzet Nagy-Britanniában. Leasinghamben égetett le egy boltot…
2009. április 27. hétfő, 19:00
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓPozsony. A magyar válogatott pénteken este majdnem szenzációs eredményt ért el a svájci jégkorong-világbajnokságon a jóval esélyesebb szlovák csapattal szemben, ám a magyar szurkolók viselkedése miatt a szombati lapok nem csak a 4:3-ról írtak. A magyar drukkerek egy része előbb kifütyülte a szlovák himnuszt, a stadion előtt pedig több tucat magyar szurkoló verekedést provokált szlovák drukkerekkel…
2009. április 25. szombat, 19:00
Pozsony. Eláll az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium attól a szerződéstől, amelyet a faliújságtender győzteseivel, az SNS-hez közeli Avocattal és Zamediával írt alá.…
2009. április 25. szombat, 19:00
„Lovagi torna” FloridábanPanama City Beach. Középkori fegyverekből kapott ízelítőt a rendőrség Floridában egy motel vendégétől: a férfi harci szekercével és hatalmas, kétkezes lovagi karddal támadt rájuk. Miután a rendőrök felrohantak a férfi szobájába, a „középkori harcos” visszavonult a „trónterembe”, avagy a fürdőszobába kétkezes karddal felfegyverkezve…
2009. április 25. szombat, 19:00
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁSPozsony. Tegnap asztalhoz ültette és komoly tárgyalásokra kényszerítette a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) vezetését a parlamenti frakcióból kilépett három képviselő. Bugár Béla volt pártelnök, A…
2009. április 25. szombat, 19:00
Prága. Ha bármi módon megsérti a törvényt, vagy provokál, azonnal letartóztatjuk – közölték a cseh hatóságok azzal kapcsolatban, hogy David Duke, a fehér felsőbbrendűséget hirdető, fajgyűlölő szervezet, a Ku-Klux-Klan egykori főnöke tegnap Prágába érkezett. Néhány órával később a „vendéget” a cseh rendőrség kommandósai valóban le is tartóztatták…