Nyitra megye: HZDS–MKP szövetség?
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
Kovarčík szerint teljesen új helyzet állt elő megyei szinten. „Tárgyalni szeretnénk az MKP-val. A párt komoly erőt képvisel a megyében, és jó lenne, ha összefognánk. Ha meg tudnánk egyezni egy közös jelöltben, nagy eséllyel indulhatnánk Belica ellen” – véli Kovarčík. A megegyezés lehetőségét az MKP sem zárja ki. Farkas Iván, a párt országos tanácsának elnöke, Nyitra megyei képviselő lapunknak azt mondta, minden párttal tárgyalnak. Ezt tették a 2005-ös választások előtt is. „Akkor nem jártunk sikerrel, a szlovák pártok nagykoalícióba tömörültek ellenünk – magyarázta Farkas. – Most talán jobbak az esélyeink, mert a koalíciós partnerek között eléggé megromlott a viszony, de még semmi sem dőlt el.” Belica kilépése nem lepte meg Farkast, mert a megyei elnök egyetlen országos szintű koalíciós politikusként nagyon komolyan támadta az EU-alapokból érkező támogatások elosztását. „Részben ez is lehetett döntésének oka, de az sem kizárt, hogy több lehetőséget lát a HZDS-től erősebb Smerben” – mondta Farkas. Kovarčík szerint ugyanis Belica a Smerbe tart, vagy legalábbis a párt támogatásában bízik. Csáky Pál pártelnök sem tartja kizártnak, hogy az MKP a jelenlegi kormánykoalíciós pártokkal is együttműködik a regionális választásokon. „Jelenleg is van ilyen együttműködés Kassa megyében, és valamilyen formában Besztercebánya megyében is” – mondta lapunknak az elnök. A párt csak az év második felében foglalkozik a regionális választásokkal. Tibor Glenda, a Smer nyitrai kerületi elnöke lapunknak úgy nyilatkozott, ők nem csábították el Belicát, és az elnökjelölttel kapcsolatban sem döntöttek még. A párt kerületi elnöksége a jövő héten foglalkozik ezzel a kérdéssel – akkor dől el, indítanak-e saját jelöltet, és ha nem, kit támogatnak. Grigorij Mesežnikov szerint a 2005-ös nyitrai szlovák nagykoalíció nagyon egészségtelen jelenség volt. „Jobbnak tartom az értékrenden alapuló koalíciókötést – mondta lapunknak az IVO társadalomkutató intézet elnöke. – Az MKP-nak érdekében állna a szélesebb együttműködés ott, ahol nagyobb az ereje.” Nyitra megyében azonban szerinte az MKP szempontjából az a legfontosabb, hogy megtörje az etnikai megosztottságot. „A jelenlegi helyzetben minden erre irányuló lépés fontos” – véli Mesežnikov. További részletek a 2. oldalon. (vm, lpj)



