Nem korlátozzák a nagy cégek gázfogyasztását
ÖSSZEFOGLALÓ
Kijev/Moszkva/Brüsszel/Po-zsony. Tegnap sem érkezett Szlovákiába orosz földgáz, de este Robert Fico kormányfő bejelentette, hogy hétfőn a nagyvállalatok esetében is feloldják a gázfogyasztási korlátozást. Megfigyelők egyébként a tegnapi napot olyan diplomáciai próbálkozások napjának nevezték, amelyektől legalább áthidaló megoldásokat vártak a gázvitában. Mirek Topolánek cseh miniszterelnök Prágában találkozott Robert Fico szlovák kormányfővel, s megegyeztek, hogy szükség esetén a jamali vezetéken – Csehországon keresztül – szállítanak napi 20 millió köbméter földgázt Szlovákiának. Kijevben Viktor Juscsenko ukrán elnökkel tárgyalt Ivan Gašparovič szlovák államfő. Ezt a találkozót Juscsenko hívta össze a kelet-európai vezetők számára az energiabiztonság kérdéseinek megvitatására. Orosz lapok szerint Juscsenko ezzel politikainak ismerte el a gázháborút, oroszellenes koalíció összekovácsolásán fáradozik. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter közölte: a Moszkva által javasolt mai nemzetközi konferenciára az orosz fővárosba várják mindazokat, akik érdekeltek a gázszállítások felújításában. Az MTI moszkvai diplomáciai forrásokból származó, ellentmondásos értesülései szerint magas szinten képviselteti magát az EU, Bulgária, Moldova, Törökország, Szerbia és Szlovákia. A Vedomosztyi pedig úgy tudja: az orosz delegációt Vlagyimir Putyin, az ukránt pedig Julija Timosenko kormányfő vezeti, és az orosz fél célja, hogy a tanácskozáson pontot tegyen a viszály végére. Már ma aláírható a Gazprom és az EU-beli gázimportőr vállalatok megállapodása arról, hogy konzorciumban vásárolnak földgázt Ukrajna számára a Gazpromtól, a vezetékrendszer ukrajnai szakaszainak működtetéséhez szükséges mennyiségben. Ezt tegnap délután jelentette be a Gazprom vezérigazgató-helyettese, Alekszandr Medvegyev. Ugyanakkor nem vette biztosra, hogy ettől megindulhat a gázfolyam Európa felé. Hozzátette, a technológiai gázt, amely a kompresszorok üzemeltetéséhez szükséges, a Gazprom ezer köbméterenként mintegy 450 dollárért, vagyis piaci áron kívánja adni a konzorciumnak. További részletek a 2. és a 6. oldalon. (m, ú)



