NAHÁT!
Életet mentett Hajnal gólja
Dortmund. Hajnal Tamásnak, a Borussia magyar középpályásának köszönheti az életét egy kisfiú – írta a Bild. Az eset még az Udinese-Dortmund UEFA-mérkőzés alatt történt, Jens Andernach és kisfia, Ben együtt nézte a meccset, és mivel az elhúzódott, a fiút ágyba parancsolta az apja. Megígérte azonban, hogy ha a Dortmund gólt lő, felébreszti. Hajnal a hosszabbításban megint betalált, ám amikor Jens beszaladt fia szobájába, szinte semmit nem látott a rátörő füsttől. Kiderült, hogy Ben a zoknijával próbálta tompítani az éjjeli lámpa fényét, aztán elaludt, a zokni meg lángra kapott. – Soha nem felejtem el Hajnalnak, hogy akkor betalált – mondta az apa. Hajnal a laptól értesült az esetről. Elmondta, szomorú volt, amiért nem jutottak tovább, de Ben történetét hallva ez már egyáltalán nem érdekli. – Soha nem felejtem el ezt a gólt, és azon leszek, hogy mielőbb találkozhassak a kisfiúval – mondta. (MTI)



