Polgármesterek: volt miből ajándékot venni

Hol több, hol még több (Miroslava Cibulková felvétele)
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
A jutalmak legfeljebb a városvezető éves bérének 50 százalékát képezhetik. Van, ahol a prémium megüti ezt a szintet.
Szinte kivételnek számít az a polgármester, aki nem kap fizetése mellé jutalmat. Szakemberek szerint viszont ennek nem kellene automatikusan járnia.
Karácsony előtt jól jön a fizetéskiegészítés – jól tudják ezt a polgármesterek és a képviselők is. Az utóbbiak karácsony tájékán általában több tízezres jutalmakat szavaznak meg a településvezetőknek. Lapunk több dél-szlovákiai kisvárosban is érdeklődött, s az összeállítás alapján elmondható: majdnem mindenütt kap jutalmat a polgármester.
Peter Kundernek, a Fair Play Szövetség elemzőjének nyilatkozata szerint az önkormányzatok általában hibásan értelmezik a törvényt, amikor úgy vélik, minden esetben megszavazható a jutalom.
A jogszabály ezt lehetővé teszi, de nem sorolja fel tételesen, milyen tevékenység esetén lehet prémiumot adni. Kunder úgy véli, jutalom csak azt a polgármestert illethetné meg, aki többletteljesítményt nyújt – például új befektetőket csalogat a városba, esetleg vezetése alatt nagyon sikeresen pályázott az önkormányzat.
Egyszerűbb helyzetben vannak azok a polgármesterek, akik annak a pártnak a színeiben nyerték meg a választást, amely a képviselők többségét is adja – a dél-szlovákiai önkormányzatok jelentős részében ilyen a felállás. Ógyallán viszont a polgármester az előző évhez hasonlóan idén sem számíthat prémiumra – a képviselő-testület MKP-többségű, viszont a polgármester asszony a helyi szlovák koalíció jelöltjeként nyerte meg a 2006-os választásokat.
Több önkormányzatban már a múltban „elvadultak” a fizetéseket és jutalmakat illetően : nyáron például a csacai polgármesternek hagytak jóvá 180 ezres (5974 euró) havi fizetést a képviselők, majd az eset nyilvánosságra hozatala után a városvezető „kérte” a juttatások csökkentését.
„Ez a nagyobb városokban okoz inkább problémát, a kisebb településeken mindenki mindenkit ismer, a polgármesternek is jobban kell vigyáznia” – véli Kunder. Városokra lebontott összeállításunk a 2. oldalon olvasható. (MSz, s)



