Mértékkel adakozunk
JUHOS MELINDA
Az Ár ellen Polgári Társulás, amely többek között a Nota Bene hajléktalanok lapját adja ki, egész évben segít az utcára kerülteknek.
A polgári társulás igazgatóhelyettese Sandra Tordová lapunknak elmondta, advent idején sokkal közvetlenebbek az emberek a hajléktalanok lapját árusítókkal.
„A lap 40 koronába kerül, ennek felét kapja az azt áruló hajléktalan, de akad vevő, aki sokkal többet is ad. Ez viszont nem éppen a legjobb formája a segítségnek, hiszen mi azzal, hogy bevonjuk őket a lap terjesztésébe, munkamorált szeretnénk oktatni. Így a könnyen jött pénz segítségével rövidebb idő alatt letudja a munkát, viszont a programunk lényege az, hogy teljes munkaidőben terjessze a lapot” – avatott be Tordová.
Noha Szlovákia gazdasága egyre növekszik, a jótékonykodás nem változott ezzel arányosan, sokszor éppen a kispénzűek adakoznak. Persze hozzá kell tenni, hogy sok tehetősebb vállalkozó, magánszemély inkább névtelenül, minden csinnadratta nélkül nyújt segítséget a rászorulóknak.
Ha adakozni nem is kezdett el túlságosan a lakosság, költekezni annál inkább.
Tegnap is tele voltak a fővárosi és vidéki bevásárlóközpontok, a bevásárlási hajsza csak akkor ér véget, ha az ünnepekre bezárnak az üzletek. Szakemberek azt állítják, sokaknak már furcsa is az a pár nap szabadság, amikor csakis a családdal a barátokkal foglalkozhatnának, mert elszoktak ettől, nem tudnak mit kezdeni a hirtelen jött szabadidővel, sokan csak belesüppednek a fotelbe a tévé előtt.



