Sajtótörvény: hallgatag ellenzéki összeborulás?
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
Pozsony. Mind a három ellenzéki párt aláírta azt az eredetileg az MKP által kidolgozott beadványt, mellyel a hónapokkal ezelőtt a parlament által elfogadott új sajtótörvényt támadták meg az alkotmánybíróságon. A beadványt Iveta Radičová (SDKÚ) adta át a taláros testületnek.
A dokumentumot az MKP dolgozta ki. Tárgyalt a lapkiadók szövetségével, majd augusztusban elkezdte volna a támogató aláírásokat gyűjteni – a beadványt a törvény alapján 30 képviselőnek kell aláírnia, a magyar pártnak viszont csak 20 honatyája van, így mindenképpen legalább 10 másik ellenzéki képviselőt kellett volna még megnyernie. „Az SDKÚ átvette tőlünk a stafétabotot, így biztos volt, hogy meglesz a 30 aláírás, amely a beadvány benyújtásához kell” – mondta lapunknak Biró Ágnes, az MKP képviselője. Az alkotmánybírósági beadványt végül több mint 50 ellenzéki honatya írta alá – az SDKÚ és az MKP tagjain kívül a KDH képviselői is csatlakoztak az aláírókhoz.
Biró Ágnes szerint az a tény, hogy a beadványt mind a három parlamenti ellenzéki erő aláírta, arra mutat, hogy „pozitív irányba kezd haladni az ellenzéki együttműködés”. A KDH viszont úgy véli, nem kell a beadvány aláírása mögött „többet látni”. Az áprilisban elfogadott sajtótörvényt előzetesen több civil szervezet és az EBESZ sajtószabadság-felelőse is elmarasztalta. (MSz)



