VÁLASZOL

Barbora Špotáková szenzációs formában volt Stuttgartban(SITA/AP-felvétel)
Berényi József
az MKP elnökhelyettese
Az Ivan Gašparovič szlovák államfővel közösen tartott szombati nyitrai sajtótájékoztatóján Sólyom László magyar köztársasági elnök az Ipoly-hidak újjáépítéséről is említést tett, éspedig abban az értelemben, hogy az ügyben nem tapasztalható érdemi előrelépés. Szóba került a hidak kérdése a magyar államfő és az MKP-vezetők közötti búcsi kötetlen eszmecserén is?
Csak érintőlegesen merült fel, hiszen a kormányok felelőssége ebben lépni, a köztársasági elnökök már nem tudnak túl nagyot lendíteni ezen a dolgon. Sajnáljuk, megy a kormányzati tilitoli, és nem épülnek az Ipoly-hidak. Inkább a humor szintjén hangzott el, hogy ha legközelebb hozzánk látogat az elnök úr, akkor már remélhetőleg valamelyik Ipoly-hídon tud átjönni és visszamenni.
Az MKP szerint ki a felelős azért, hogy lényegében nem mozdul előre a hídépítés ügye?
A Besztercebánya megye és a kormányzat közti, nemakarásból született kompetenciaháború akadályozza az előrelépést. Igazából ezt kell megoldani. Úgy érzem, Budapesten most már megvan a megfelelő akarat, megszülettek a megfelelő döntések, hogy elkészüljenek a hidak. Ez, a Besztercebánya megye és a kormányzat közötti hatásköri harc inkább egyfajta eszköz arra, hogy ne kelljen a hidakat építeni.
Milyen hatásköri viszályról van szó?
Arról, hogy a telkek kihez tartoznak, kinek a felelőssége kiadni az építési engedélyt, lehetőséget teremteni ezzel ahhoz, hogy megkezdődjön akivitelezés. (kor)
(Sólyom László szlovákiai
látogatásáról a 2. oldalon
olvashatnak.)



