Sarcolja a kormány Dél-Szlovákiát
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
A rendelet a különböző osztályba tartozó föld esetében eltérő összegben határozza meg az illetéket, a legtöbbet a déli, délnyugati országrészben, vagyis a Csallóközben, a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járásban lévő, mezőgazdasági szempontból legértékesebb földért követelnek, viszont az ország északi és keleti részében az ipari parkokért nem kér pénzt a kormány. „A kabinet ezzel megmutatta, hogyan képzeli el az ország fejlődését – állítja Simon Zsolt. – Dunaszerdahelyen például 4,5 millió koronát kell fizetni hektáronként, ha valaki ipari parkot akar létesíteni.” Szerinte ez rosszabb a kommunizmus idején létező szabályozásnál is. „Akkor is kellett ilyen illetéket fizetni, de mindenhol, a föld értékétől függően Dunaszerdahelyen többet, Liptószentmiklóson kevesebbet” – magyarázta Simon. Az agrárminisztérium cáfolja, hogy a rendelet diszkriminációs céllal született. „A jó minőségű, mezőgazdaságilag hasznosítható föld védelmére törekszünk” – mondta lapunknak Katarína Belická, a szaktárca szóvivője. A tavasszal elfogadott törvény és a most jóváhagyott rendelet Simon szerint lehetetlenné teszi, hogy a déli területeken új ipari parkokat hozhassanak létre. „Egy 50 hektáros létesítmányért csak a kormánynak közel 250 millió koronát kell leszámolni, és még az sem biztos, hogy az támogatni fogja állam az ipari park létrehozását” – magyarázta Simon. A kormányrendelet megdrágítja a déli falvak fejlesztését is, mivel fizetni kell az építkezési parcellává nyilvánított területért is. Igaz ugyan, hogy 10 ár alatt nem kell illeték, de a falu fejlesztési tervét egy parcella kedvéért nem fogják módosítani. „Ha egyszerre egy utcányi területet akarnak lakóterületté minősíteni, akkor azért is pénzt követelnek” – magyarázta Simon. A fejlesztést megvalósító cég ezt is kénytelen lesz beszámítani az árba, és vagy drágábban adja – egy tízáras telek esetében 450 ezer koronával (15 ezer euró) –, vagy ennyivel olcsóbban veszi meg eredeti tulajdonosától. A falu belterületén lévő telkekért, ha azok eddig kertként voltak feltüntetve, nem kell fizetni az államnak. (lpj)



