2012. május 17. csütörtökMa: Paszkál (HU), Gizela (SK)Holnap: Erik (HU), Viola (SK)« Küldj képeslapot!
Látványos záróünnepséggel fejeződtek be a XXIX. nyári játékok Pekingben, a színpompás Madárfészekben

Cikk a nyomtatott kiadásból Kialudt az olimpiai láng, Londonban lobban fel újra

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Még a kínai rendőr is nézett. Bámulatos tűzijáték zárta a pekingi olimpiát. (Reuters-felvétel)

ÖSSZEFOGLALÓ

A színpompás ceremónia helyi idő szerint 20 órakor kezdődött, a házigazdák a „harmónia, barátság és öröm” mottót adták az előadásnak. A Nemzeti Stadion 91 ezer fős közönsége az egyórás felvezető műsor után együtt kezdte meg a visszaszámlálást az eredményjelzőn felvillanó számokkal, amelyek – a XXIX. nyári olimpiára utalva – 29-nél kezdődtek. Miután felhangzott a házigazdák himnusza, majd felvonták a kínai zászlót, sötétségbe borult a stadion, s 200 dobos kezdte meg hangjátékát és táncát a küzdőtér közepén felállított színpad körül, miközben a levegőből két óriási, hagyományos kínai dob ereszkedett lefelé. A nemzetek zászlóit minden ország képviseletében egy-egy sportoló vitte a küzdőtérre. Ezután a stadionba tódult a többi versenyző is, ki boldogan, ki szomorúan, de mindenki felszabadultan, integetve lépett a játékok fő helyszínének küzdőterére. Ezúttal – ellentétben a megnyitóval – már nemzetiségtől függetlenül, egymással keveredve vonultak be a főszereplők, felejthetetlen kavalkádot produkálva a nézőknek.

Röviddel később Jacques Rogge, valamint Liu Csi (Liu Qi), a szervezőbizottság (BOCOG) elnöke lépett a színpadra. Utóbbi beszédében megköszönte minden közreműködőnek a sikeres munkát, és gratulált a sportolóknak a teljesítményükhöz. Előbbi – miközben a helyiek lélegzetvisszafojtva hallgatták – köszöntőjében úgy jellemezte a pekingit, hogy „igazán kivételes” játékok voltak. A 226 kínai és külföldi gyerek által előadott olimpiai himnusz elhangzása közben leereszkedett az ötkarikás lobogó, majd megjelent Kuo Csin-lung (Guo Jinlong), Peking és Boris Johnson, London főpolgármestere. Előbbi ünnepélyes keretek között átadta az olimpiai zászlót Rogge-nak, aki aztán továbbadta azt a következő, 2012-es nyári játékok házigazdájának, a brit főváros vezetőjének. London pergős műsorral köszöntötte a publikumot. Miután a kivetítőkön leperegtek az olimpia legszebb pillanatai, a hatalmas kandeláberben kialudt a tűz, amely az elmúlt 17 napban az ötkarikás játékokat „táplálta”. Ezzel egy időben azonban megjelent az „emlékezés tornya”, amelyet 396 színes ruhás figura keltett életre, és amely azt jelképezte, hogy az olimpiai láng örökké ott ég az emberek szívében. A torony kínai szerencsefelhőkkel díszített „ágai” a barátságot és az örömöt szimbolizálták. Az ünnepség hatalmas show-műsorral végződött. A ceremóniát tűzijáték zárta, s a kivetítőn megjelent a „Találkozunk 2012-ben, Londonban!” felirat. Olimpiai híreink a 15–17. oldalon. (m, ú)