2012. május 17. csütörtökMa: Paszkál (HU), Gizela (SK)Holnap: Erik (HU), Viola (SK)« Küldj képeslapot!
Egyik napról a másikra a felismerhetetlenségig megváltoznak az árak és az árfolyamok

Cikk a nyomtatott kiadásból Az új árfolyamokat is meg kell szokni

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Hiába ismerkedünk már most a koronában és euróban is vezetett árcédulákkal, kezdetben nem lesz könnyű megszoknunk a lényegesen eltérő végösszegeket. 2009 januárjában akárcsak ismeretlen tájakon, úgy fogunk nézelődni az üzletekben, miközben az aprótól nehéz pénztárcánkat szorongatjuk. Bár az utóbbi 20 évben már megéltünk pénzcserét, vágtató inflációt, a szövetségi állam szétesését, de azt nem, hogy egyik napról a másikra a felismerhetetlenségig megváltozzanak a jól megszokott árak. És akkor Szlovákia még a szerencsések közé sorolhatja magát, hiszen a végső korona/euró kurzus kegyes volt hozzánk, gyakorlatilag 30-nak vehetjük a 30,1260 SKK/euró árfolyamot. Ezek után el lehet képzelni, milyen kínokat éltek át az olaszok 2002-ben, amikor milliomosokból egyszeriben kispénzűek lettek, lírájukat pedig csak a matematikai fejszámoló zseniknek ajánlott 1936,27:1 arányban váltották át euróra. Az osztrák schillinghez sem volt kegyes a sors, lévén a 13,76:1 arány szintén nem éppen fogyasztóbarát. Ezért nem csoda, hogy az eurózóna régi lakói nagyobb vásárlás esetén mindmáig frankban, márkában, escudóban vagy éppen guldenben számolnak. Nekünk elég lesz mindent 30-cal szorozni, s ezzel felsorakozunk a szerencsés belgák és luxemburgiak (40,3 frankért adtak egy eurót) és a portugálok (200,5 escudo egy euró) mellé, ahol szintén viszonylag egyszerű matematikai feladat volt eligazodni az új árak közt.

A jelenleginél jóval kisebb (ezért csalóka) és egyben sok aprót igénylő eurós árak mellett hozzá kell szoktatnunk a szemünket a számunkra új cseh korona/euró, továbbá a forint/euró relációhoz is. Például szó szerint fillérekért, pontosabban néhány, konkrétan 44 centért 100 forintot kapunk, a cseh korona sem lesz már olyan ropogós, 4,25 euróért már egy százast kapunk cserébe. (shz)