MKP–Híd harc a Minority SafePack miatt

Minority SafePack
Pozsony |

Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) lesz a hibás, ha nem sikerül összegyűjteni április 4-ig a szükséges egymillió aláírást a Minority SafePack kampányban, jelentette ki Facebook bejegyzésében Nagy József (Híd) európai parlamenti képviselő. 

A Híd képviselői annak ellenére is csatlakoztak a kezdeményezéshez, hogy az aláírásgyűjtésben a FUEN egyedül az MKP-t nyilvánította ki partnernek, ahelyett, hogy bevonta volna az egész kisebbségi társadalmat

 – írta Nagy. Szerinte a Híd azért nem kapcsolódik bele az aláírásgyűjtésbe, mert azt az MKP kisajátította. Ennek ellenére mindenkit felszólít, hogy írja alá – akár elektronikusan – a kisebbségi jogok bővítését célzó kezdeményezést.

Az MKP szerint azonban Nagy téved, ők nem sajátították ki az aláírásgyűjtést, hanem a FUEN tagszervezeteként részt vettek a kezdeményezés szövegének a kidolgozásában, és gyűjtik az aláírásokat. „Számos társadalmi szervezet tehát külön felkérés nélkül és saját szervezésben gyűjti az aláírásokat” – állítja az MKP. A párt azonban a Hídnak is üzent: „2017 októbere után újból felkéri a Most-Híd pártot, hogy saját aláírásgyűjtéssel járuljon hozzá e történelmi jelentőségű kezdeményezés sikeréhez” - áll a nyilatkozatukban. A kezdeményezést az interneten eddig mintegy 170 ezren írták alá, de több tízezer aláírást papíron is összegyűjtöttek.

A kezdeményezést itt lehet támogatni. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?