Új messiás a zsinagógában

01111ddd

Gyanítjuk, hogy különleges élményben lesz részük azoknak, akik ma 17.30 és 20 óra között részt vesznek Cséfalvay András kiállításának megnyitóján a somorjai At Home galériában. Már maga a cím sem szokványos: Automated Messiah Artificial Peace 2222.

A meghívóban ez áll:

„A kiállított munka a galériában is játszódik, a digitalizált zsinagóga egy jövőbeli jelenetnek válik színhelyévé. Mechanikus ízületek zizegnek, ritmikus gépmoraj képez egyfajta alapritmust. Egy furcsa rituálénak vagyunk szemtanúi, robotikus testek hajlonganak, istentiszteletet végeznek. Kiüresedett gesztusok, betanult mozdulatok? Rutin műveletek, értelmét vesztett gyakorlat? Vagy a meglevő vallások fúziója egy egyetemes hálóban zajlódó új spiritualitás?

2222-ben járunk, a tájat egy, az emberi célokon és tevékenységen táplált és edzett mesterséges központi intelligencia tölti ki. Bár saját infrastruktúrával is rendelkezik (mechanikus testek), emlékfoszlányként belakja az ember lakhelyeit is. Az emberi kultúrával táplált tanulási folyamat során több olyan hasznos és működő technikára lelt, melyek működési elvét nem volt képes felfedni, de effektivitása miatt arzenálja részévé vált. Ezek átlagolásával jött létre a koreográfia, egy új kultúra nélküli kultúra. Az új messiás békét hoz Jeruzsálembe. Szétmorzsolja a kultúra megosztó és megkülönböztető jegyeit, és átlagolt nyugalmat teremt. Az emberek a történet egy pontján nyilván akadállyá válnak. Bármennyire fájdalmas ezt beismerni, a kultúra mindig háború. Csak mozdulatfoszlányok maradnak. Nem tudni, hogy a gépek kihez imádkoznak, de működik.”

A Pozsonyban élő Cséfalvay András sokoldalú, kísérletező képzőművész. A természettudományok iránt is élénken érdeklődik, emellett experimentális filmekkel, számítógépes animációval és zenével is foglalkozik, például operát írt a holdra szállásról. Eddigi legnagyobb sikereit videóinstallációival aratta. Festészetet tanult Daniel Fischer műtermében, de két szemeszteren át matematika szakos is volt. 2011-ben diplomázott a Pozsonyi Képzőművészeti Egyetemen, 2015-ben pedig ugyanott doktori fokozatot szerzett. Jelenleg tanársegéd Németh Ilona műtermében, az egyetem intermédia tanszékén. 2009-ben, mindössze 22 évesen neki ítélték a legígéretesebb fiatal képzőművésznek járó Oskár Čepan-díjat. Ez a kiállítása június 27-ig lesz látható a somorjai zsinagógában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?