Óvatos fesztivál a pozsonyi tóparton

dd

Az augusztus végi pozsonyi Uprising Fesztivált, a reggae és tágabb értelemben vett társműfajainak legnagyobb hazai örömünnepét az utolsók között fújták le, illetve csúsztatták egy évvel. Időközben azonban engedélyezték nálunk az ezer fő alatti szabadtéri rendezvényeket, ezért a szervezők megpróbálkoznak egy lájtosabb verzióval, a hazai előadókra fókuszálva.

Az eredetileg tervezett fellépők zöme Jamaicából, illetve az USA-ból érkezett volna, velük tehát nem lehetett számolni, viszont kilencven százalékuk már igent mondott a jövő évi Uprisingra. A szervezőknek a teljes hazai reggae-színtér szerződtetését követően a környező országokban kellett szétnézniük, hogy megtöltsék élő zenével augusztus utolsó hétvégéjét. Ez a kényszermegoldás akár jól is elsülhet, mert a nemzetközi sztárokhoz szokott nagyérdemű rácsodálkozhat a régió kincseire. 
Az események pénteken, augusztus 28-án kezdődnek a szokott helyen, az Aranyhomok üdülőövezetben, ahol igazi jamaicai hangulat szokott uralkodni a fesztivál idején – nappal fürdőzéssel, kora estétől hajnalig forró ritmusokkal. Tavalyra már 12 ezerre duzzadt az érdeklődők száma a három nap alatt, alig fértek el a kempingben. Ez az Uprising sokkal szellősebb lesz. Egyelőre nincs telt ház, lehet még jegyet venni – úgy látszik, sokan óvatosak, illetve talán túlárazottnak tartják a 60 eurós bérletet egy „regionális” fesztiválra. 

A helyszín kisebb és szolidabb lesz az üdülőövezet Wakelake névre keresztelt részében, ahol napközben a szokásosnál kevesebb kézműves és beszélgetős programot, zenei workshopot terveznek. Büfékből is kevesebb lesz, mint általában. 

Térjünk rá a zenei kínálatra, amelyben akad azért néhány nagy név. Sara Lugo, a francia reggae-énekesnő újabban egy Supa Mana nevű producerlánnyal szövetkezve ad ki dalokat. A női tandem remekül működik, ők lesznek a pénteki nap headlinerei, akiknek kilenc férfi fűti fel a színpadot – a hazai Polemic zenekar, amely tavaly ugyanitt ünnepelte 30 éves fennállását egy fergeteges koncerttel. Olyanok ők Szlovákiában, mint a Ladánybene 27 Magyarországon: sokat tettek a műfaj hazai meghonosításáért. Szövegeik szellemesek, a reggae és a ska elemeit ötvöző zenéjük egyszerre igényes és szórakoztató. 

Fellép még péntek este G Ras, azaz Komáromy Gergő Budapestről, aki nem mellesleg hosszú évek óta tölti be a konferanszié szerepét a nagyszínpadon, amellett, hogy hibátlan jamaicai akcentussal prezentálja a reggae-t saját zenekarai élén. Most The Planeteerz nevű új formációjával érkezik. 

dddd

Visszatérő vendég az Uprisingon a jamaicai Anthony B, aki áttette székhelyét Európába, mondván, hogy innét egyszerűbb utazgatnia, mint szülőhazájából. Döntése idén igencsak kifizetődőnek bizonyult. Ráadásul nemrég jelent meg az új albuma (King In My Castle), amelyen a szlovák Medial Banana tagjai is közreműködtek. A színpadon természetesen ők kísérik majd Antho-ny B-t augusztus 29-én, de előtte még önállóan is muzsikálnak egyet. 

A vasárnap enyhe világzenei tónust kap, sőt mindenféle más műfaj is felbukkan a tóparton. Az évek során ugyanis egyre szélesebb lett a merítés, a dub, a ska, a ragga és a dancehall mellett ma már akár a hip-hop és a drum and bass is elfér az Uprisingon, amelynek nevéből mára kikopott a reggae szó. Ezzel teljesen egyedivé váltak a régióban, hiszen a többi reggae-fesztivál sokkal szigorúbb a zenei felhozatalt illetően.

A zárónap legizgalmasabb csapatának a cseh-amerikai N.O.H.A. tűnik, amelyet a legtöbben a Tu Café című slágernek köszönhetően ismernek, de számos remek daluk van ezen kívül is. Előttük a népszerű rapper, Strapo lép színpadra, akiről érdemes tudni, hogy kétszer is ő lett az ország legjobb freestyle szövegelője a műfaj hazai bajnokságán. Régi harcostársai, a General Foxx és DJ Spinhandz társaságában szórakoztatja majd az Uprising közönségét. 

A szlovák reggae-szcéna legkülönlegesebb zenekara, az eperjesi Akustika négy évvel ezelőtt, még N30 Akustika néven mutatkozott be a fesztivál kisszínpadán, zajos sikerrel. Nevükhöz híven főleg akusztikus hangszereken játsszák a reggae-t, mindenféle fűszerekkel (folk, drum and bass, cigányzene) megbolondítva. A remek hangszerelési ötletek eredeti, vérbő dallamokkal párosulva bárhol működnek, akár a rádiók is játszhatnák a számaikat. 

Végül jöjjön egy majdnem teljes felsorolás a rend kedvéért. Valamennyien hazaiak, illetve Csehországból érkeznek, és a kubai ritmusoktól a dancehallon át a társadalomkritikus hiphopig sokféle stílust képviselnek: Rida Radar, La3no Cubano, Ultrazvuk, Haf & Beyuz feat. Lipa ml. (ő a legendás dszesszénekes, Peter Lipa fia, aki billentyűs hangszereken játszik, főleg elektronikus zenét, de apja kísérőzenekarában is fel-felbukkan), Jimmy Pé, Tusté baletky, MC Jimmy Danger és a Macaque, Dckdst & MC Zlo-Ba, BJ Piggo, Artist3, Opak és Veronika Strnika Strapková, Hugo Hypetrain, Ghetto Youths Sound és mások. Bécsből két előadó érkezik, DJ Smo (a Jugglerz zenekarból) és 3gga. 

A részletes programot és az egészségügyi útmutatót a fesztivál honlapján (www.uprising.sk) találják. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?