Kulturális kavalkád várja idén is a völgylakókat a nyár legszínesebb 10 napján

kapolcs1
Kapolcs |

A Balaton-felvidéki Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend épületei minden nyáron tíz napra átalakulnak, és az udvarok, templomok, közösségi terek megtelnek koncertekkel, színházzal, irodalommal, tánccal. A hazai kedvencek mellett a 28. Művészetek Völgye Fesztiválon olyan nemzetközi előadók is fellépnek majd, mint az Asian Dub Foundation, a DePhazz, a Triggerfinger vagy Rebecca Ferguson. 

Idén több mint 1500 program várja a látogatókat 28 programhelyszínen és 40 kisebb helyszínen július 20. és 29. között a 28. Művészetek Völgye alkalmából.

Miénk ez a cirkusz

Vigántpetenden a Cirque du Tókert helyszínen az újcirkusz és a tánc kapja a főszerepet, fellép a nemzetközi hírnevű Recirquel Újcirkusz Társulat, a Firebirds, valamint Duda Éva és Frenák Pál társulata is. A Tókertben újdonságként megnyílik a Cinema Hungary Völgymozi is, ahol régi klasszikusokat és most futó mozifilmeket vetítenek majd a csillagos ég alatt.

Vigántpetend lesz a Művészetek Völgye hivatalos kapuja, a szervezők arra kérik a látogatókat, hogy a zavartalan fesztiválozás érdekében itt tegyék le az autóikat, ingyenes parkolót és a többi helyszínhez sűrű Csigabusz összeköttetést biztosítanak.

Hazai és külföldi nagyágyúk, feltörekvő és alternatív zenekarok váltják egymást

A fesztivál könnyűzenei nagyszínpadán, a Panoráma Színpadon olyan nemzetközi előadók állnak majd, mint az Asian Dub Foundation, a DePhazz, a Triggerfinger vagy Rebecca Ferguson. Itt mutatkozik be az iamyank Live Ensemble és fellépnek a legnépszerűbb hazai sztárok, az Anna and the Barbies, a 30Y, a Quimby, a Hiperkarma, a Kiscsillag, az Irie Maffia, a Péterfy Bori & Love Band, Szabó Balázs Bandája, a Jónás Vera Experiment, a Csík Zenekar, a Margaret Island, a Bohemian Betyars, a Vad Fruttik, lesz Hobo Kopaszkutya koncert és Random Trip is.

Rocklegendák és fiatal tehetségek érkeznek a Kőbánya esszenciáját a fővárosból Balaton-felvidékre csempésző Kőbánya Udvarba, ahol koncertet ad többek között az Ivan and the Parazol, Csemer Boggie és a Póka-Tátrai Regeneráció.

A feltörekvő és alternatív zenekarok egymás melletti helyszíne a Hangfoglaló Udvar és az idén először bemutatkozó klinikA Udvar. Az NKA Hangfoglaló Programjának idei zenekarai mellett Taliándörögdön játszik a Ricsárdgír, a Csaknekedkislány, a Blahalouisiana, az Anima Sound System Dj Set, Müller Péter Sziámi és a tíz éves Budapest Show Kórus.

A Fonó Budai Zeneház Udvar nép- és világzenei fellépői többek között a régóta várt Besh o Drom, Palya Bea, a Véletlen trió (Lovasi András, Heidl György, Gábor Andor), a Parno Graszt, a Kerekes Band, a Barabás Lőrinc Quartet és a PASO is, akik 15 éves jubileumukat ünneplik majd a Völgyben. 

A jazz rajongókat várja a Harcsa Veronika Udvar, ahova Veronika a magyar jazz legjelesebb képviselőit hívta meg, valamint olyan izgalmas nemzetközi előadókat, mint például a mauritiusi születésű, Párizsban élő zongorista, Jerry Leonide. Bemutatkozik Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint új kvartettje is. A Harcsa Veronika Udvarban napközben izgalmas worksopok váltják egymást, a Highlights of Hungary beszélgetéssorozata pedig az év leginspirálóbb történeteiből merít. 

A jazz iránt érdeklődők egy új helyszínt is felfedezhetnek, 2018-ban a kultikus nagykovácsi jazzkocsma, a Muflon Itató Kapolcsra költözik.

Hobora idén is számíthatnak rajongói. Taliándörögdi helyszínén előadóestekkel, beszélgetésekkel készül, és az ősszel megjelenő lemezének egy-két dalát is bemutatja a közönségnek.

Egy szimfonikus zenei stand-up és a Kárpát-medence népzenei kavalkádja is a Völgybe érkezik

Kapolcs és Vigántpetend templomai megtelnek komolyzenével, minden nap egy újabb zeneszerzőt ismerhet meg a közönség úgy, ahogy a könyvekből sosem, nevetős- tanulságos sztorikkal, sok-sok zenével. Taliándörögdön, a Nemzeti Szín-Téren az Óbuda Danubia Zenekar és Janklovics Péter megmutatják, mi az a szimfonikus zenei stand-up, a Liszt Ferenc Kamarazenekar pedig a magyar néphagyomány végtelen gazdagsága előtt tiszteleg Szirtes Edina Mókussal.

A néphagyományok tiszteletére, a népzene és a néptánc szeretetére épül a Hagyományok Háza Folk Udvara és a Muharay Udvar programja is. Az udvargazdák, a fellépők közelebb hoznak a hagyományainkhoz és megmutatják, milyen önfeledten lehet népzenére bulizni. A Folk Udvar idén az együttélés témakörét járja körbe, a hagyományos népi mesterségek, a tánc, a zene, a népmesék világát felfedezve vizsgálják, hogyan adják a magyarok, románok, szlovákok, németek, zsidók, cigányok, szerbek és más népcsoportok a Kárpát-medence gyönyörű sokszínűségét. Interaktív előadással készül az ekecsi Kuttyomfitty Társulat, fellép Lakatos Róbert és a RÉV zenekar is.

A Muharay Udvarban ünnepel a hatvan éves Szvorák Katalin, akinek dupla lemeze is a Völgyben kerül bemutatásra. A Hungarian FolkEmbassy Arany János, a nép ajkán tovább élő verseit idézi Sebestyén Márta és a Nemzeti Színház művészeinek közreműködésével. Arany János tiszteletére a Kaláka is koncertet ad. A MókusKertben a FolkKaraoke műfajjal is megismerkedhetnek a Völgylakók.

Színház, film és irodalom

Legjobb darabjait hozza el a Színház és Filmművészeti Egyetem, a Nemzeti Szín-Téren a Nemzeti Színház, a Kaposvári Színház, a Kárpátaljai Magyar Színház, a Színház Színpadon a Katona József Színház, a Manna Produkció, a Veszprémi Petőfi Színház, a Nézőművészeti Kft és sok más társulat előadásait mutatják be. A Momentán Társulat improvizációs színházzal szórakoztat, a Karaván Művészeti Alapítvány tehetségei a Mókuskertben alkotnak majd.

Az irodalom szerelmesei is dúskálhatnak a programokban. A Kaláka Együttes és Lackfi János versműhelyeket, zenés versimprókat, verses zenéléseket szerveznek a közönségnek a barátaik segítségével. A Kaláka Versudvarba látogat Both Miklós, Galkó Balázs, Bereményi Géza, Varró Dániel, Tompos Kátya, Novák Péter, Háy János, Beck Zoli, Szabó T. Anna, Dragomán György és még sokan mások. LiteraTúra címmel új előadást hirdet a Nyáry Krisztiánnal összefogott Momentán Társulat, a nézők részesei lehetnek a magyar irodalomtörténet nagy pillanatainak, bepillantást nyerhetnek híres magyar írók, költők gondolataiba, életébe.

A Magyar Írószövetség izgalmas beszélgetéseket szervez, Kemény Zsófi novellája a tűzoltószertárban debütál és a POKET zsebkönyvek vándorautomatája is a Völgyben állomásozik. A kapolcsi kastélyban a Magyar Nemzeti Filmarchívum jóvoltából válogatott nagyfilmek, filmritkaságok kerülnek a vetítővászonra.

Gyerek- és kutyabarát, zöld fesztivál

Gyerekprogramokkal szinte minden udvar készül, a Diabelli Udvar pedig kifejezetten csak a gyerekekre koncentrál. A fesztivál hat éves korig ingyenes. 

A sportolni vágyók minden nap jógával töltődhetnek több helyszínen, a KlinikA Udvarban a napközbeni beszélgetések után az éjszakai jógát is ki lehet próbálni. Aki összemérné erejét a többiekkel, nevezhet a focikupára vagy a Művészetek Völgye félmaratonra. 

Képviselteti magát a fesztiválon a WWF, a Jane Goodall Intézet, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Bakony-Balaton Geopark, sok érdekes előadással, interaktív programmal, kirándulási lehetőséggel figyelmeztetnek a természetvédelemre. A Kapolcsi Úti Lapok körútjaival megismerhetjük Kapolcs történelmét, a legújabb társasjátékokat a Társasjátékvölgy és Mesence udvar helyszínein lehet kipróbálni.

A Művészetek Völgye kutyabarát fesztivál, az idei évben a Kutyabarát.hu saját udvart is indít, ahol kutyákhoz kapcsolódó előadásokkal, szakértői tippekkel és programokkal várják az ebeket és gazdáikat. 

A kis utcákat kézműves vásár tölti meg, az Éltető Völgyben kizárólag a helyi termelők termékei kaphatók. A helyi ízeket és vendégszeretetet idén még több Kék Abroszos vendégasztalnál élvezhetik a Völgylakók, a környék boraival a MOL Nagyon Balaton Borudvarban ismerkedhetnek.

Megújult a fesztivál applikációja, már azt is követhetjük, éppen hol jár a települések között (idén sűrűbben) közlekedő Csigabusz. A mobilitást az InnoBringa pontokon bérelhető biciklikkel és mozgássérültek számára igénybe vehető mopedekkel is szeretnék segíteni a szervezők.

A Művészetek Völgye Fesztivál az Európai Unió által meghirdetett 2018-as Kulturális Örökség Európai Évének kiemelt eseménye.

Részletes programkínálat ITT.

(muveszetekvolgye.hu, kk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?