Kíváncsian várja, milyen apa lesz

„Örömteli állapot vár rám...”

Híres osztály mára legendás fiúcsapatának a tagja. Öten, együtt 1998-ban az év felfedezettjei voltak a nyitrai színházi fesztiválon. Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? című darabja azóta is összetartja őket. Jakab Róbert a pozsonyi Astorka Színház jeles színésze, nívós televíziós sorozatok emlékezetes alakja.

Görgey keserű komédiájában ő játssza Kisst, a sokáig szótlanul tépelődő értelmiségit, aki a történet végén ragadja magához a hatalmat jelentő revolvert. Néma jeleneteit olyan feszültséggel tölti meg, hogy a néző akkor sem veszi le róla a szemét, amikor társai kezében a fegyver, és négyük között ropognak a gegek.

Milyen felismeréssel zárta az elmúlt negyedévet, amikor a koronavírus-járvány egyik napról a másikra kiragadta élete megszokott medréből?

Rájöttem, hogy színház nélkül is van élet. Hogy jól elvagyok egyedül is, meg Aničkával, a feleségemmel is. Hasonló a humorunk, van jó pár közös kedvtelésünk. Mindketten szeretünk olvasni, filmeket nézni, sportolni, természetbe járni. Az első napokban szinte sokkolt bennünket a járvány. Színésznő a párom, mindkettőnknek volt elfoglaltsága bőven, egyszer csak mindent lefújtak. Időbe telt, míg átment rajtunk az idegesség. Le kellett csillapodnunk lelkileg. De jól is jött a nyugalom, hiszen első gyermekünket várjuk. Otthon, együtt sokat gondolkoztunk azon, hogyan tovább. Ez a rendkívüli helyzet erre-arra felnyitotta a szemünket. Elsőként arra, hogy vannak sokkal fontosabb dolgok az életben, mint azok, amelyekről eddig úgy hittük, hogy elengedhetetlenek. Hogy sok mindent teljesen feleslegesen hajszolunk. Nem vagyok telhetetlen, így gyorsan ráébredtem, hogy le tudok mondani bizonyos dolgokról. A színészi hivatásban is az arany középutat keresem. Ha sok feladattal árasztanak el, nem marad időm másra, még a hozzám legközelebb állókra sem. Ha csak a munkára koncentrálok, elhanyagolom a családomat. Programszerűen fékeznem kell. Meg kellett tanulnom nemet mondani, hogy több időm legyen magamra és a szeretteimre.

Két esetben panaszkodik a színész. Ha sok a dolga, vagy ha tétlenül ül otthon, mert sehova sem hívják.

A felfutás időszaka talán a legfontosabb. A pálya legelső szakasza. Ha felkészülten várod a lehetőségeket, előbb-utóbb meg is találnak. Ha megkapod a kellő feladatot, amellyel aztán ismertté válsz, onnantól fogva nagy valószínűséggel felfelé ível a pályád. El kell, hogy találjon a szerep. Fel kell, hogy fedezzen egy rendező. Be kell kerülnöd egy előadásba, egy filmbe vagy egy sorozatba, hogy kiderüljön, ki vagy. Utána már csak dolgozni kell folyamatos kitartással, nagy odaadással. Fejlődni, előbbre jutni csak így lehet. Óriási szorgalommal.

Ugyanazzal a darabbal, ugyanazon a napon kirobbanó sikerrel indultak el öten. Vlado Kobielsky, Juraj Kemka, Marián Miezga, Lukáš Latinák és ön. Hogyan élte meg, hogy a négy fiú hamarabb mártózott meg a népszerűségben?

Nem ébresztett ez bennem egy szikrányi negatív érzést sem. Egyáltalán nem fájt. Elfogadtam. Reménykedtem benne, hogy eljön majd az én időm is. Ki kellett várnom. Sok minden kiszámíthatatlan ezen a pályán. Rengeteget kell még tanulnom. Vannak dolgok, amelyek csak ezután fognak kiteljesedni. Nem mondhatom még el azt, hogy minden álmom megvalósult. Negyvenhárom éves vagyok. Egy férfi életében ez a legjobb kor. Még nincs veszve semmi.

Szakmai irigység sem árnyékolta be soha a barátságukat?

Köztünk egészséges versengés munkál, nem irigykedés.

Közös hajtóerő?

Az mi? Magamban kell hogy bízzak, az vihet előre. Ha nem kapok munkát, a lelki támogatással nem sokra megyek. Biztathat bárki, hogy ne félj, egyszer téged is felkapnak, ha nem talál meg semmilyen feladat. Ha viszont már értékelik a munkádat, hívni is fognak.

Hogyan reagáltak a társai, amikor közölte velük, hogy nemsokára apa lesz?

Megörültek. Vladónak, Jurajnak, Lukášnak és Mariánnak már nagyok a gyermekeik. Nálam minden később jön el. Én ezt már megszoktam. Negyvennégy éves leszek, amikor megszületik az első gyerekem. Már megkérdezték néhányan, hogy nem jön egy kicsit későn? Szerintem nem. Örülök, hogy most érkezik. Már nem vagyok széltoló. Elsőként a fiúkkal, Jurajjal, Mariánnal és Lukášsal közöltem a hírt, a színházban. Itt szoktunk megbeszélni minden fontos dolgot, az öltözőben. Időben meg kellett tudniuk, hogy babát várunk, mert különböző darabokban mind a hárman játszanak Aničkával, az egyiküktől még pofont is kap az egyik előadásban. Figyelmeztetnem kellett őket, hogy legyenek tekintettel az állapotára, vigyázzanak rá, nehogy baja essen a színpadon. Vladónak akkor mondtam el, hogy várandós a feleségem, amikor a Stukkerrel vendégszerepeltünk a Tátrában. Vele ugyanis csak abban a darabban találkozom. Ő nem tagja az Astorkának. Szabadúszó.

Az évad utolsó Stukker-előadásának, és a színház járvány utáni újjászületésének meglepetésvendége volt az író, Görgey Gábor, aki telefonon üdvözölte a csapatot és a nézőket. Aznap este négyszázharmincnyolcadik alkalommal játszották a darabot. Huszonkét éve tomboló siker kíséri nagy erejű alakításukat.

Jó lenne bejutni vele a Guinness-rekordok Könyvébe. Ilyenről ugyanis mi sem hallottunk még, hogy egy vizsgaelőadás ekkora szériát futott volna be. Ki kellene nyomozni, van-e egyáltalán ilyen kategória a könyvben. Ha nincs, legyen. Szerintem minden esélyünk megvan arra, hogy bekerüljünk.

Érdekes

Még valami…

Nagyszabású esküvőjüket Selmecbányán tartották. Nászútra Brazíliába
mentek. A lakodalmukra kétszázötven vendéget hívtak. Mindenki jól
szórakozott. Az újdonsült férj reggel hétkor ment aludni. Hogy
várandós a felesége, a Sri Lanka-i teaföldek fölött, a hegyekben tudta
meg.

A Szlovák Televízió egyik szórakoztató műsorában egy szlovák és egy magyar dallal aratott nemrég jókora sikert. Az előbbit a tragikus körülmények között, fiatalon elhunyt Peter Mankoveckýnek, a Stukker rendezőjének ajánlotta, az utóbbival hibátlan magyar kiejtését és remek énektudását bizonyította. Honnan jutott eszébe a Szépasszonynak kurizálok?

Nem emlékszem már, hol hallottam először. Talán a nagymamámnál. A szöveget mindenesetre meg kellett néznem. Nyitra mellett, Csifáron és Nyitragerencséren nőttem fel, gyerekkoromban évekig csak magyarul beszéltem, aztán szlovák iskolába jártam, de az édesanyámtól gyakran hallottam, hogy sose szégyelld, fiam, hogy magyar vagy. Nem is titkoltam soha. A magyar népdalokat otthon, családi körben szerettem meg. A zene kezdettől fogva fontos az életemben. Édesapámnak Zámbó Jimmy a nagy kedvence. Örökké az ő dalait hallgatja. Nálunk, a faluban soha nem voltak nemzetiségi viták. Kétnyelvű közegben nőttem fel, ezért is döntöttem úgy, hogy két dalt, egy szlovákot és egy magyart fogok énekelni az említett műsorban. A meleg barátaim mellett is mindig kiállok. Mi még mindig olyan országban élünk, ahol boszorkányüldözés zajlik. De ha kimész a világba, ott ez már egyáltalán nem téma. Örülnék, ha mi is előbbre lépnénk ezen a téren. Engem mindig arra tanítottak, hogy soha ne tagadd meg önmagad, ne szégyelld a származásod, és védd meg azt, aki a segítségedre szorul. Ma is eszerint élek. Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy. Ezt is otthon tanultam meg. A főiskolai évek alatt is figyeltem arra, hogy ne kopjon a magyar nyelvtudásom. Gubík Ágival és Nádasdi Péterrel mindig magyarul beszéltünk a főiskolán. Egy osztályba jártunk. Rögtön az első évben megegyeztünk, hogy köztünk ez soha nem lesz kérdés.

Mintha testvéri szövetséget kötöttek volna.

Nekünk ez így volt természetes. Volt egy plusz nyelvünk. Ági már akkor tudta, hogy ő magyar színpadon fog játszani. Péter született lokálpatrióta. Neki mindkét nyelvre szüksége van. Forgat is két országban. Itthon és a cseheknél.

Egy modern felfogású, egészen szokatlan hangulatú temetéseket levezető cigány papot játszott a Gyászhuszárok című sorozatban. Ősszel egy újabb sorozat főszereplőjeként láthatják a nézők. Egy Bodka nevű négylábú a partnere.

Izgalmas munka volt, de kimerítő is. Bodka ugyanis nem játszott. Ő mindig természetes volt. Nekem is igyekeznem kellett, hogy végig az legyek. A történet szerint Ausztráliába utazik a barátnőm, és rám bízza Bodkát, a kutyáját. Ő döbbent rá sok mindenre. Például arra, hogy milyen egoisták vagyunk mi, emberek. Nem volt könnyű munka. Három kutya váltotta egymást a szerepben, és mind a háromnak más volt a jelleme. A forgatás végén azt mondtam, irány a bolondokháza!

Olyan nagyon fárasztóak voltak a jelenetek?

Sokszor a levegőbe beszéltem, mert engem vett a kamera, de a kutya nem rám nézett. Volt, hogy egy plüsskutyát tettek le elém, az helyettesítette az élőt. Komoly tapasztalatra tettem szert a forgatás alatt, az biztos. Ezek után sokkal könnyebb lesz kutyával játszanom.

Jakab Róbert: „Meg kellett tanulnom nemet mondani, hogy több időm legyen magamra és a szeretteimre...”

A járvány miatt kurtára sikeredett ez a színházi évad. Nem lesz hosszú a nyár?

Nem, mert a Teatro Tatrával július végén és augusztus elején a Mester és Margaritát játsszuk több alakalommal. Négyórás előadás. Nagyon szeretem.

S majd az utolsó után nyakába veszi a világot?

Utazni most nem fogok sehova. Augusztusban szül a feleségem, addig át kell alakítanunk egy kicsit a lakást, és ki is kell festeni. Most még csak a babakocsikat nézegetem. Tegnap is húszperces kiselőadásokat hallgattam végig az üzletben, hogy melyik a jobb, praktikusabb. És még a kiságyat sem vettük meg.

Nem félti a szabadságát? Hogy a jövőben már nem engedheti meg magának azt, amit pár éve még megengedhetett, hogy az egész nyarat Spanyolországban töltötte?

Olyan embert választottam magamnak, aki mellett továbbra is szabadon élhetek. Természetesen bizonyos határok között. Alkalmazkodnom kell az új helyzethez, de akkor sem változom meg teljesen. Örömteli állapot vár rám. Különben pedig miért utaznék egyedül? Majd megyünk együtt, hárman. Más lesz, mint eddig, de én is változom.

Mindenesetre ott áll egy nagy kapu előtt.

Sokszor álltam már az életben nagy kapu előtt. Aztán beléptem. Most is ez fog történni. Kíváncsian várom, milyen apa leszek. Még elképzelni sem tudom. Abban reménykedem, hogy olyan, amilyen ember vagyok.

A szerző a Vasárnap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?