Kezdődik a Tompa Mihály Országos Verseny

Tompa
Rimaszombat |

Öt korcsoport, vers, próza, lírai színpad, megzenésített vers kategóriák és mindehhez a résztvevők létszámának újabb rekordja. 

Néhány szóban így lehetne elmondani, miről szól az idei, 28. Tompa Mihály Országos Verseny, amely április 25-én kezdődik Rimaszombatban a városi művelődési házban. 
Értesüléseink szerint idén a finanszírozáshoz pályázati forrást biztosító több szervezetnél a korábbi évekhez képest kissé mostohábban kezelték ezt a rendezvényt. 
A szép szónak ez az ünnepe mind minőségében, mind pedig a résztvevők számát tekintve egyedülálló az egész magyar nyelvterületen. Nem csupán a szakmaisága – az országos megmérettetésre egészen az iskolai fordulóktól az országos lélekszám alapján elosztott keretszámok szerinti járási, kerületi elődöntőkön át jutnak el a versenyzők –, hanem a résztvevők száma tekintetében is. Magyar nyelvterületen nincs ehhez fogható, ennyi irodalommal foglalkozót megmozgató, felmenő rendszerű megmérettetés. 
Idén megdől a tavaly felállított rekord, a huszonnyolcadik országos versenyre ugyanis 311-en jelezték részvételüket. 
Az öt korcsoport és a négy – egyszerre műfaj és műnem – kategória versenyzőit huszonkét zsűritag fogja értékelni. 
A verseny holnap este ünnepi nyitóműsorral indul. Ezen, a megnyitó ceremónia részeként a versmondó fesztivál, illetve maga a pódiumműfaj és színjátszó mozgalom tavaly elhunyt oszlopos tagjára, Kiss Péntek Józsefre emlékeznek egy külön emlékműsorral. 
A nyitógála vendége lesz Szarka Tamás Kossuth-díjas előadóművész. Péntek az egész napos versenyfolyamé. A számos kísérő rendezvény mellett – monodráma, játszóház, irodalmi előadás – este hét órától a Komáromi Jókai Színház előadásában Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter a Padlás című musicalét láthatja a közönség. 
A szakmai zsűri szombaton értékeli személyre szólóan és alaposan kielemezve a versenyzők produkcióit, és ezen a napon lépnek színpadra az énekelt versek kategória versenyzői is. 
A rendezvény zárónapjának estéjén díjkiosztó gálaműsort izgulhatnak végig a résztvevők. 
Három napig most a szép szóé lesz Tompa Mihály szülővárosa! 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?