Kassán „próbakoncertezett” az Omega

kóbor
Kassa |

Az egy évvel ezelőtti kassai koncertjükhöz képest valamivel kevesebben voltak rájuk kíváncsiak, de még így is zsúfolásig megtöltötték rajongókkal a Steel Arénát.

A több mint fél évszázados múlttal rendelkező csapat frontembere, KóborJános szerint a szombat esti koncert valamilyen szinten a decemberi, az egykori keleti blokk ikonikus slágáreiből összeállított budapesti fellépés „próbakoncertje” volt. 

Két évvel ezelőtt a kassai Szent Erzsébet-székesegyházban koncerteztek, egy évvel ezelőtt pedig - csakúgy mint most -, a Steel Arénában léptek színpadra több mint tízezer rajongó előtt. Ahogy azt az együttes frontembere a koncert közepén elmondta, a kassai fellépés igazából a jövő év közepére tervezett budapesti nagykoncert főpróbája.

Az Omega szeptember 23-án volt 55 éves. Akkor indult útnak a közel egy évig tartó jubileumi koncertsorozatunk. A kassai koncert igazából a 2017. december 28-ára tervezett budapesti nagykoncert főpróbája volt, amelyre terveink szerint az album összes közreműködőjét meghívjuk

– közölte a rajongókkal Kóbor János. A koncert során egy német nyelvű számot, illetve a csehországi Olympic együttes Jasná zpráva című dalát is előadták. A koncert a szokásokhoz híven a Petróleumlámpa és a Gyöngyhajú lány című dalokkal végződött.

Az Omega előtt sokak meglepetésére a 100 Folk Celsius lépett színpadra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?