Amerika Kapitány filmes menetelése

Amerika Kapitány

Az Amerika Kapitány a Marvel Comics képregényének köszönhetően az egyik legsikeresebb szuperhős volt a második világháború évei alatt, az elmúlt nyolc évben pedig a filmvászonról hódított. A rajongók bánatára a kapitányt alakító Chris Evans azzal a szomorú hírrel rukkolt elő, hogy visszavonul. 

Chris Evans 2011 óta alakítja a szuperhőst: a legismertebb szerepe, valójában ez a figura tette közkedvelt színésszé. A harminchét éves sztár filmes menetelése azonban jóval korábban kezdődött. 

Az 1999-es Nemek harca című kanadai vígjátéksorozatban tűnt fel egy iskolai osztályában, ahol a rengeteg lány között a három szál fiú egyikét alakítja, még egészen fiatalon. A Már megint egy dilis amcsi című, kamaszokról szóló filmben még mindig az iskolapadot koptatja. Bár itt is csak egy a tömegből, van egy jelenete, amelyben már remekül megjegyezhető: ő az, akinek mellkasán két habtorta látható egy-egy vörös gyümölcsszemmel. A Halálbiztos vizsga című vígjátékkal lépett ki Evans a középiskolások sorából. Ebben a sztoriban a figura, akit alakít, már érettségire készülődik és építész szeretne lenni – Evans itt már nem egy az alig azonosítható kamaszok közül. 

Chris Evans korai – már felnőttet alakító – filmjei közül a 2004-ben forgatott Mobil című thriller emelkedik ki. Ebben a moziban már abszolút főszerepet osztottak rá, szinte minden kockán jelen van – nem véletlen, hogy felfigyeltetett magára. Ez a szerep, már a hős szerepe, igaz, még nem a szuperhősé. Bár a srác, Ryan, akit Evans alakít, szinte természetfölötti erővel veszi fel a harcot a rossz ellen, ráadásul rém rokonszenves, jóravaló, és az sem mellékes, hogy jó kiállású. Az alaphelyzetet egy megcsörrenő mobil biztosítja. Ryan felveszi, amitől békés életét elragadja a totális káosz. Egy kétségbeesett női hang jelentkezik. A nő – Kim Basinger alakítja – azt állítja, hogy elrabolták, és csupán törött telefonja köti össze a külvilággal. A film minden kockája izgalmas, feszes, érzelmekkel telített sztorit mesél el. Bizonyára ennek a film végén ünnepelt ifjú győztes figurának is köszönhető, hogy Chris Evans szerepeivel később elbillent a hősök felé. A Napfény című 2007-es kalandfilmben először ölt magára egyenruhát. Ő az Ikarosz 2 nevű űrhajó nyolcfős legénységnek az egyike. Azzal a küldetéssel indulnak az űrbe, hogy nukleáris eszközt juttassanak el a haldokló Napba, mert a robbanással talán új életre lehet kelteni. A veszélyes űrakciók hősét a következő szerepében, Az energia című, 2009-es sci-fiben természetfeletti képességekkel ruházzák fel; telekinézis révén képes tárgyakat mozgatni. Az Amerikai Kapitány felé vezető, hősökkel övezett úton volt még egy stílusos köztes epizód, a 2010-es Vesztesek bosszúja című akciófilm. Ebben Evans szerepe szerint az Amerikai Különleges Haderő tagja. Elit kommandósként őt és társait akkor vetik be, ha Amerika érdekeit veszély fenyegeti. Innen egy lépés volt csupán a szuperhősszerep, az Amerika Kapitánnyá avanzsált Steve Rogers figurája az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló című 2011-ben forgatott sci-fi akciófilmben. 

Az elmúlt nyolc évben több rész lepergett a vásznon. 2019-re eljutottunk a Bosszúállók: Végjáték című epizódhoz. Chris Evans azonban a Bosszúállók negyedik részének forgatása végén, tavaly októberben Amerika Kapitányként egy érzelmes hangú Twitter-üzenetben elköszönt a közönségtől. A film alkotói szintén üzentek a nézőknek, abban az ételemben, hogy nem eszik olyan forrón a kását: Evansnek „még nem kell szögre akasztania a szuperhős híres pajzsát” és hogy „tartogatnak még egy meglepetést a rajongók számára”, de csak később árulják el, mit. A Bosszúállók: Végjátékról – melynek bemutatóját április végére tervezik – egyelőre kevés információ szivárgott ki, azt viszont már tudni lehet, hogy „nagyon összetett történet, nagyon sok szereplővel, és igazán sok eseménnyel”. 

Hogy aztán a szuperhős híres pajzsa nélkül Amerika Kapitány, alias Chris Evans merre menetel tovább, az még a jövő zenéje. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?