FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN: Hidak könyve IV. / Az áldozat

Az újév elején járunk, nemsokára újraválasztják Miloš Zemant, minden idők legidőtlenebb elnökét, de ez csak napokkal később fog kiderülni. Először térek vissza, miután elköltöztem a prágai ősz végén. A-t látogattam meg, aki nemsokára továbbáll Varsóba. Az éjszakai villamos indulásának helye és ideje annyira ügyetlen és távoli, hogy a gyaloglás mellett döntök, s ugyan a benyakalt sör nem melegít, ellenállok a katedrális mögül zúduló északi szélnek. A lehető legrövidebb utat választom, a telefonom kijelzője elhomályosodik, nem is értem, hogy találok ki a Károly hídra. Amelyre nem merek rálépni. Hiába zoomolok, a homály megcsal, de mintha tényleg üres lenne a híd, szinte csoda, kövein sehol egy teremtett lélek. Csak a szél zúg. Mintha rám várna a híd, hogy átvezessen a túloldalra, vagy a poklok mélyébe nyeljen, rendülök meg. Mintha elsőnek kellene a hídra lépnem.

Nepomuki Szent János folyóba ölése után isteni jelként ama helyen leomlott a híd íve. Senki sem volt képes újraépíteni, mert amit napestig az építészek felraktak, pirkadatra leomlott. Az ifjú hídépítő a siker reményében szövetséget kötött az ördöggel. Az pedig fizetségül annak a halandónak a lelkét kérte, aki először lép az elkészült hídra. A hídépítő ráállt, s a híd íve pirkadatra készen állt. A hídépítő, hogy az ördögöt megcsalja, egy kakast hozott magával köpenye alatt az Óvárosi torony alá a megnyitó napján, hogy a hídra terelje. Az ördög azonban túljárt az eszén. Egy inas képét öltve magára, a Kisoldalon lévő házában meglátogatta a hídépítő feleségét, akinek azt mondván, hogy férjére veszély leselkedik, a hídra csalta. Mint az építtető feleségét, az őrség ellenállás nélkül a hídra engedte, az Óváros-torony alatt várakozó férj szeme láttára, aki felé igyekezett. Másnap a feleség az idő előtti szülés szövődményeibe az újszülöttel együtt elhalálozott. A kereszteletlen lélek soká kísértett a hídon a dermedt levegőben tüsszögve, s arra várva, hogy valaki jó egészséget kívánjon neki. De egy járókelő sem látván a tüsszentés gazdáját csak századok múltán egy hídra tévedő vak koldus mondta ki a szót, „Pozdrav, Pánbůh”,  amely az aprószentet béklyóitól megszabadította. „Dejž ti podobně Pánbůh”, mondta, mielőtt eltűnt a paradicsomi semmiben a híd felett.

Ez a Josef Svátek-féle első Prága-legendáriumban olvasott történet jár a fejemben, míg a szentek szobrainak komor tekintetétől kísérve bizonytalan léptekkel, csigalassúsággal nekivágok a hídnak. A történet az ördög hídjáról, az építő gonosszal kötött szövetségéről és annak áráról, a hidas Fausztuszról, amelynek annyi hídhoz kötődő változatát megtaláljuk, hogy akár katalógusba is gyűjthetnénk őket. Az ördögöt, persze, csak a happy end-es változatban sikerül megtéveszteni.
„Csigalélek, nem jó!”, szólal meg a fejemben Vallai Péter az Ördög hangján, míg elérem azt a pontot, ahonnan a Szentet a vízbe hajították. Enyedi Ildikó Bűvös vadász című filmjének groteszk jelenetében a középkori falu lakosai éljeneznek, amikor a hidat felépítő Ördög által követelt lélek, aki először a hídra lép, a véletlen vagy az isteni kegyelem eredményeképpen egy arra mászó csiga lesz. „Az ember dolgozik értetek, és ez a hála”, bosszankodik az Ördög, míg a filmkockákon csigalassúsággal csúszik az áldott csigalélek.

Svátek a regensburgi híd legendáját említi a történet alatti kommentárjában, ahol a sötét szövetség által követelt első három lélek (máshol: az első nyolc láb) a cselvetésnek hála, egy tyúk egy kakas, és egy kutya lesz. Svátek nem közli a legendát, pedig itt is a katedrális építéséhez kötődik a kőhídé, akár Prágában. A regensburgi katedrális építőjének inasa emeli a kőhidat, hogy mesterével versenyre keljen, ezért szövetkezik a gonosszal. Állítólag a katedrális zuhanó ember szobra a mestert ábrázolja, aki a mélybe vetette magát, amikor hírét vette a dolognak. Kakas veszt rajta a frankfurti híd esetében is. Sváték példáit továbbiakkal egészíthetjük ki. A Kirkby Lonsdale melletti Devilʼs Bridge kőhíd, akárcsak a hasonló nevű walesi Ceredigion mellettinél egy kutya lesz az áldozat. A hamburgi Teufelsbrückön egy nyúl kel át először, macska pedig két Pont de Diable, az Aniane, valamint a Céret városa mellettinél. Utóbbit Cézanne is megfestette, akárcsak Turner a svájci Schöllenen Gorge sziklakanyonján átívelő Teufelsbrückét – itt kecskével találkozunk.

Csigalélek, nem jó, mondja az Ördög a fejemben. Világos, a régi, robusztus kőhidak nyilván emberfeletti erőt követelő alkotásnak tűnhettek a régi világban, amelyre magyarázatot keresett az ún. naiv elme. De mégiscsak azok a legendai verziók az igazán borzongatók, akár a nyakamba fújó északi szél, amelyekben nem sikerül átverni az Ördögöt, s a hű és szerető hitvest falazzák a hídba. Efféle verziókat, hol máshol, mint a Balkánon találnánk. A Kőmíves Kelemenné balkáni párhuzamait már régen feltárta a kutatás. Skutari városáról szóló albán és délszláv népballadában, a Szkadar építésében (Zidanje Skadra) szintén egy tündér, a tó vilája omlasztja éjszakánként az építményt, s a sorshúzás eredményeképpen a szerető hitvest és anyát falazzák be. A befalazott asszony emlőjéhez egy lyukon át kecskebőrből készített csövet építenek, hogy szoptatni tudja gyermekét. Később a szivárgó anyatej csodás erejű forrássá változik. Ezt a motívumot találjuk meg a boszniai Višegrad kőhídjának legendáiban is – Stoja és Ostoja történetét Ivo Andrić is felhasználta remekművében.

A legszebb és legfájdalmasabb változatát a mondának talán a görögországi Arta hídjának történetében találjuk meg. A folyó tündére itt is a főpallérmester ifjú asszonyának befalazását kéri. Meglepő módon a prágai történethez hasonló tragikus félreértés motívumát itt is megtaláljuk. A főpallérmester egy fülemülével (!) üzenetet küld feleségének, hogy későn keljen, későn jöjjön fel hozzá a hídra. A fülemüle azonban az üzenet „későn”-jét „korán”-ra cseréli, míg az asszonynak eldalolja. E robusztus kőhidak, a Károly híd is, amelyen most kelek át, a látszat ellenére számos üreget tartalmaznak. A híd csatornafedői a pillérek üregeibe vezetnek le. Az artai híd építője csalárd tervet eszel ki: feleségének azt hazudja, hogy gyűrűje az egyik üregbe gurult, s kéri feleségét, keresse meg. Amint az bemerészkedik, kanalat és meszet ragadva falazza be asszonyát.

Észre sem veszem, hogy átkeltem a hídon, mikor tüsszentés hallatszik mögöttem. Az Óváros-torony árnyékában a híd szélén mintha egy gyerek-alakot látnék. Részeg vagyok? Visszanézek a hídra, nem is üres, turisták lézengenek még ilyenkor is, látom a gyereket, kabátba burkolódzó szüleihez battyog épp. Felettem a torony kapuja, íve hegyett a kétfarkú český kocour és Szent Vencel sasa őrködnek címereikben. Tüsszentenem kell, azt hiszem, megfáztam. Pozdrav, Pánbůh!