Az identitás útvesztői

sss
Budapest |

André Aciman amerikai író mindig is francia szeretett volna lenni, de kamaszkoráig zsidóként kellett az egyiptomi Alexandria muszlim közösségeiben érvényesülnie.

A Szólíts a neveden című érzékeny szerelmi regény szerzőjét az érzékenység, a vágy, a találkozások foglalkoztatják, de a budapesti Margó Fesztivál közönségének arról beszélt, szerinte legalább négy identitás dolgozik egy emberben.

Az „Extra extrájaként” mutatta be Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár alapító-igazgatója a könyves mustra pénteki díszvendégét, André Acimant. A budapesti Várkert Bazár Világirodalmi színpadának nézőterén kétszázötvenen férnek el, de az esemény kezdete előtt fél órával már megtelt a terem, ezért húsz-harminc érdeklődő nem fért be. A rendezvényen nem volt kivetítő, ezért a Face-book közösségi oldalon, élő videóban közvetítették a beszélgetést.
A „headliner” üdvrivalgás közepette lépett színpadra, ahol a Balázsy Panna író-újságíró által vezetett, angol nyelvű – igényelhető szinkrontolmácsolással zajló – beszélgetést azzal kezdte, hogy gyermekként nem gondolta volna, hogy az írásnak szenteli az életét. Aciman szerint a lottózáshoz hasonló a szakmája, mellesleg az írást privilégiumnak tartja. Nagyjából kilencéves volt, amikor ráharapott az olvasás és írás örömére, írt egy regénykezdeményt, amelyet az édesapja akkor gyönyörűnek tartott, s amelyet önmaga évekkel később rémesnek ítélt. Onnantól kezdve nagyjából „mindig is tudta”, hogy írni fog, mégis negyvenkét éves volt, amikor kiadták élete első, nem sokkal korábban írt memoárját, első regényének publikálásakor pedig már ötven felett járt. „Elég kései volt a debütálás, de addig főállásban tanítottam, cikkeket és kritikákat írtam újságoknak” – tette hozzá. 

Andé Aciman neve elsősorban az 1995-ben megjelent Out of Egypt című memoár miatt került be a világirodalmi köztudatba, az egyön-tetű sikert pedig a 2007-ben kiadott Szólíts a neveden című regény hozta el számára. Utóbbiból Luca Guadagnino olasz filmrendező készített Oscar-díjas filmet, amely a tavalyi év egyik legemlékezetesebb és legsikeresebb mozgóképes alkotása volt – tucatnyi országból mintegy száz különböző elismerést kapott, és világszerte 41,9 millió dolláros bevételre tett szert, holott a nemzetközi filmgyártásban csekélynek számító 3,5 millió dolláros költségvetésből forgatták. Az 1980-as évek egyik nyarán, Olaszországban játszódó regény a tizenhét éves Elio és család egyik fiatal felnőtt vendége, Oliver közötti homoszexuális vonzalom története. Aciman szerint olvasható szerelmi történetként és meleg szerelmi történetként is, de a szerzőt leginkább a vágyak, az érzékenység, a találkozások foglalkoztatták. A Szólíts a neveden írói technikája, érzékenysége és pontossága miatt is egyedülálló olvasmány, egyben az első szerelem, a fizikai vágy legkorábbi felfedezésének krónikája. A szerző ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: az embernek legalább négy személyisége van. „Az egyik identitása mindig a másik ellen ágál. (…) Én például világéletemben francia akartam lenni. Mondjuk, francia nagykövet. Mégsem lettem az. Az édesanyám beszélt franciául, francia nyelvű háztartást vezetett, sőt egy időben az édesapám Franciaországban élt, de csak látogatóban tartózkodtam nála” – fejtette ki. A közönség derültségére arról is szólt, hogy Párizsban járva öt nap után máig visszavágyik New Yorkba, néhány otthon töltött hét után pedig a francia fővárosba, s ez mindig így megy. Felmerült benne, hogy potom pénzért megvásárolja azt az olaszországi házat, ahol a filmváltozatot forgatták, de mivel nem laknak Milánó közelében barátai, magát pedig nem tartja társasági alaknak, elhibázott döntés lenne a házvásárlás. Az identitásról szólva elmondta azt is, hogy gyermekként nem akart zsidó lenni. „Gondom volt a zsidóságommal, de azt hiszem ez érthető, hiszen Alexandriában születtem és nőttem fel, egy kevert identitású, részben török, részben olasz származású családban. Olyan muszlim iskolákba jártam, ahol gúnyolták és támadták a zsidókat, ezért kereszténynek hazudtam magamat, de az osztályomnak úszás-órái is voltak, ahol nem lehetett ebből titkot csinálni. Ezért idővel beteget jelentettem” – idézte fel. 

A hatvannyolc éves alkotó új regénye Találj rám! címmel október 29-én jelenik meg, a jogtulajdonosok döntése értelmében azt megelőzően a világ egyetlen országában sem kerülhet kereskedelmi forgalomba. Az új kötet, amely az Athenaeum Kiadónál magyarul is napvilágot lát, már hetek óta előrendelhető, de a rajongók néhány példányhoz a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron is hozzájuthattak. Aciman arról beszélt a pódiumon, hogy úgy érezte, folytatnia kell a különös hangulatú szerelmi történetet, és a továbbvitelhez egy vonatúton látott hölgy adta az egyik inspirációt. Eleinte nem volt benne biztos, hogy Elio bölcs édesapjának a történetére helyezi a fókuszt, de szerinte így jobban el lehet jutni a főszereplőhöz. Apa és fiú kapcsolatáról szólva azt mondta, a fiai látták a Szólíts a neveden című regényéből készült filmváltozatot, s mindennemű szülői nyomás nélkül állították, hogy szerették. 

A regény promóciója miatt ezekben a hetekben számtalan országba ellátogató író reméli, hogy új kötete is megtalálja olvasóit, és közel kerül gyermekei szívéhez is. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?