Kerekes Vica: Kordában tartom a függőségeimet

A filmszínésznőkről a nagyvilági élet jut az emberek eszébe: csillogás, taps, partik, pezsgőspoharak, gálák, fotózások, ruhaköltemények. Mi az, amit nem látunk?

Azt, ami a kulisszák mögött van. Elmeséljem, hogyan nézett ki az elmúlt hetem? Budapestről hajnali utazás Komáromba, próba délutánig, utazás Pozsonyba, ruhapróbával egybekötött forgatás, majd vissza Budapestre. S ez nagyjából így ment egy hétig. Közben felső légúti betegséggel küszködtem, köhögőrohamaim voltak, antibiotikumot szedtem.

Betegen is színpadra kell állni?

Ez az elvárás. A telefonban még mindenki együttérző, sajnálkoznak, hogy jaj, szegény, de a lényeg úgyis az, hogy estére valahogy összekapard magad, s ne kelljen lemondani az előadást. Ilyenkor beveszel egy-két fájdalomcsillapítót és kalciumtablettát, vagy beadatsz magadnak egy injekciót, és színpadra lépsz.

S ha nem megy?

Volt ilyen is. Egy rendező azt találta ki, hogy hátrafelé kell kibukfenceznem egy koporsóból. Így jelentem meg a színen. De próba közben eltörtem a nyakcsigolyámat. Fájdalmaim voltak, de a premiert még megoldottam. Amikor aztán az orvos ránézett a röntgenképre, azt mondta, olyan a nyakcsigolyám, mintha frontálisan fának ütköztem volna.

Mi az, ami a színészi pályán tart?

Ez az életem. Egy törzsnél mindenki azt teszi bele a közösbe, amihez ért. Aki tud főzni, az lesz a szakács. Aki gyors, az a vadász. És így tovább. Én ahhoz értek, hogy hitelesen meséljek el történeteket.

Boldoggá tesz?

Nem ez a legjobb szó rá.

Hanem?

Nem is tudom. Vannak olyan részei is, amelyek nem tesznek boldoggá. Elmenni a bemutatókra, részt venni a promóciós akciókon. A szerződésbe is beleírnak mindenféle kötelezettségeket, hogy jelenj meg a tévéműsorokban, nyilatkozz a bulvárlapoknak. Ezeket már ki szoktam húzni.

A bulvármédia így is, úgy is megtalál. Hogyan védekezel ellene?

Esetemben olyan hirtelen jött a bulvársajtó érdeklődése, hogy nem tudtam rá felkészülni. Huszonéves voltam, amikor rám ragasztották a címkét, hogy szexszimbólum vagyok. Pedig csak jó színész akartam lenni. A sikerrel és a népszerűséggel együtt rám zúdult a pletyka és a bulvár.

Meglepett?

Az lepett meg, hogy azt hittem, amit csinálok, az művészet, de rá kellett jönnöm, hogy nem az. Hanem showbiznisz. A művészi teljesítmény sok esetben másodlagos, fontosabb a tálalás: harsány színek, nagybetűs címek, meghökkentés.

Zavart, hogy a sajtó figyelme nem a színészi tudásodnak, hanem a vetkőzős jeleneteidnek szólt?

Inkább szórakoztatott. Tudtam, hogy az utam elején járok, és azt is tudtam, merre szeretnék haladni. Ha huzamosabb ideig fenn akarod tartani a szakma és a közönség figyelmét, ahhoz nem elég, ha ledobod a ruhádat. Egyébként már az induláskor is nagyon sok pozitív kritikát kaptam, a vetkőzésektől függetlenül. De tény, hogy a bulvár ezt lovagolta meg.

Pofonokba is belefutottál?

A szerződéseket az ügynököm intézi, ezért már nem tudnak közvetlenül nekem gyomrost adni. De pályakezdő koromban volt olyan rendező, aki kihasználta a naivitásomat.

Elmeséled?

Két ilyen eset volt. Miután kiválasztottak a Boszorkánykör című film főszerepére, Erdélyben forgattunk, s a rendező közeledni próbált felém, amit nem viszonoztam. A forgatási etapok között hosszabb szünetek voltak, hazajöttünk, s egy idő után megtudtam, hogy a rendező nélkülem forgatja tovább a filmet, másra bízta a főszerepet. De azt a jelenetet, ahogy meztelenül fürdőzöm a hegyi patakban, benne hagyta. Írtam a filmszemle vezetőségének, hogy ez így nincs rendben, de senki nem reagált. Ez volt számomra a tanulópénz.

S mi volt a másik eset?

Egy rendező megkeresett, hogy filmet készítene. Azt mondta, nincs stúdió, ezért az ő házában lenne a próbafelvétel. Közeledési jelenetet gyakoroltunk, ő volt a partnerem, és meg kellett volna csókolnom.

Hogyan reagáltál?

Ellenálltam. De nem könnyű kiszabadulni egy ilyen helyzetből. Ha nincs lélekjelenléted, könnyen belesodródsz. S utána magadat hibáztatod, hiszen te mentél oda. Fiatal vagy, tapasztalatlan, nem látod előre a szituációt. Akkor még nem volt mellettem senki, aki figyelmeztetett volna, hogy legyek óvatos.

Színinövendékeidnek mit tanácsolsz, hogyan kerülhetik el az ilyesmit?

Ha egy rendező a lakására hívja őket megbeszélésre, nemet kell mondani. Találkozzanak nyilvános helyen.

Vannak ajánlatok, amelyekre nemet mondasz?

Persze. Ma már nem vállalok el bármilyen szerepet. Inkább szünetet tartok. Hiába lesz népszerű a film, vagy hiába kapnék érte sok pénzt, ha engem nem gyarapít, akkor nem vállalom.

Se a pozitív, se a negatív kritikát nem olvasod el magadról. Miért nem?

Mert mindkettő torzít. Emlékszem, az első negatív kritikák után bezárkóztam a fürdőszobába, és egy napig nem jöttem ki. Magamat hibáztattam. Megkérdőjeleződött bennem minden. Van-e bármi keresnivalóm ezen a pályán. Aztán megkaptam a legjobb női alakítás díját a Magyar Filmszemlén, s ez visszahozott az élők sorába. Mindig lesznek jó visszhangok és rossz visszhangok, nekem arra kell ügyelnem, hogy a saját kritériumaimnak feleljek meg, ne mások elvárásainak.

Szigorú vagy önmagaddal szemben?

Egyre szigorúbb.

Mi a legjellemzőbb tulajdonságod?

Az állandó önreflexió. Magánemberként gyakran felülnézetből figyelem magam. A színészetnél viszont ennek az ellenkezőjére van szükségem, olyankor hagyom, hadd repítsen a flow.

A szerepeidet soha nem viszed magaddal a mindennapokba?

Le kell tenni a szerepet. Minden forgatás után szükségem van arra, hogy megtisztuljak. Minden értelemben.

Mi segít ebben?

A mechanikus munka, a takarítás. Ezt-azt átrendezek a lakásban.

Szeretsz a hegyekbe járni. Miért?

Mert amikor villámlik, amikor metsző hideg van és jeges szél fúj, te pedig eltévedsz a ködben, akkor megmutatkozik a valódi éned. A showbiznisz ugyanis elhiteti veled, hogy te vagy a világ közepe, eléd terítik a vörös szőnyeget, vakuk villognak. De az óriási hegyek között rájössz, hogy csak egy parányi részecskéje vagy a mindenségnek. Szükséges az ilyen perspektívaváltás.

A színész a legkülönbözőbb emberi helyzeteket – olykor a saját halálát – játssza el, nagy amplitúdójú érzelmi skálán. A felgyülemlett feszültséget hogyan vezeti le az előadás után?

Mindenki másként. Erre sem tanítanak meg bennünket a főiskolán, és a színházak sem alkalmaznak pszichológusokat, akik szakmai segítséget nyújthatnának ilyenkor. Nem véletlen, hogy sok színész ebbe bukik bele, mert stresszoldóként megjelenik a drog és az alkohol. A 6szín teátrum egyik előadásában éppen a szenvedélybetegségeket tematizáljuk, az önsegítő csoportok mintájára. Alkohol-, drog-, nikotin-, szerencsejáték-, videojáték-, szex-, pornó-, vásárlás-, munka- vagy társfüggőség, széles a skála. Fontos előadás, mert nevelő jellegű.

Benned is van hajlam a függőségre?

Van, de tudok hatni magamra. Kordában tartom a függőségeimet, de van, hogy szabadon engedem őket.

Úgy győzhetjük le a démont, ha olykor magunkhoz öleljük?

Pontosan. Tudjunk róla, beszéljünk róla, kapjon egy kis mozgásteret, de ne engedjük, hogy ő diktáljon. Minden embernek van valamilyen függősége. Lehet, hogy a zenbuddhista szerzeteseknek nincs, de nagy kérdés, hogy ők, akik elvonultan élnek, át tudják-e adni másoknak ezt a tudást. Én itt szeretnék a társadalom hasznára lenni.

A közéleti szereplők – színészek, zenészek, élsportolók – többnyire óvatosan nyilatkoznak megosztó témákban, mert attól tartanak, elveszítenék rajongóik egy részét. Amikor kitört az orosz–ukrán háború, írtál egy éles bejegyzést a közösségi oldaladra. Nem mérlegelsz ilyenkor?

Eljött a pillanat, amikor azt éreztem, meg kell szólalnom. Ez a kötelességem, önmagammal szemben. Nem szeretnék csak olyan témákról nyilatkozni, hogy hol vettem a kabátomat vagy milyen arctisztítót használok. A nyilvánosságot használjuk arra, hogy beszéljünk a fontos dolgokról! Ha valami bánt, ha valahol igazságtalanságot látunk, merjük kimondani.

Magyarországon és Szlovákiában is kezd kétpólusúvá válni a társadalom. Látsz esélyt a közeledésre?

Attól tartok, hogy ezt a megosztottságot csak évtizedek múlva sikerül meghaladni. Most nem tudok megszólalni anélkül, hogy ne skatulyázzanak be azonnal. Pedig szeretnék olyanokkal beszélgetni, akik másként gondolkodnak a világról, hátha jobban megértjük egymást, de a politikusoknak az az érdekük, hogy a két pólus megmaradjon. Ezért folyamatosan egymás ellen hergelnek bennünket, szítják a félelmet. Nekik az a jó, ha mindentől rettegünk. Erre építenek politikai programot, ez tartja egyben a szavazótábort. A politikusok már nem érvelnek, hanem kinyilatkoztatnak. Mindkét oldalon.

Ha megszólítana egy politikai párt, hogy szerepelj a kampányukban, elvállalnád?

Nem. Ha közéleti témákban megnyilvánulok, akkor sosem egy politikai kurzushoz igazodom, hanem a saját meggyőződésemnek adok hangot.

Szlovákiában születtél, Csehországban lettél filmsztár, Magyarországon élsz. Mit adott neked a kisebbségi lét?

Érzékenységet. Szenzibilitást. Empátiakészséget. Segített abban, hogy mások helyzetét megértsem. Mi még egy olyan korszakban nőttünk föl – a mečiari érában –, amikor a bőrünkön érezhettük a kisebbségi lét kényelmetlenségét. Ma már sokkal jobb a helyzet. Nem hiszem, hogy bárkit hátrány érne amiatt, mert magyarként próbálna érvényesülni Szlovákiában.

A kisebbségek jogbiztonsága terén azért még volna tennivaló, sok helyen a hivatali kétnyelvűség sem működik a gyakorlatban, de beszéljünk inkább arról, hogy bár a nacionalizmust károsnak tartod, a magyar himnuszt hallva még ma is könnyekig meghatódsz.

Tudod, miért? Mert így nőttem föl. Annak idején a himnuszt csak a közös ünnepségeken hallhattuk. A nacionalizmus valóban káros, de az fontos, hogy legyenek nemzetek. Amikor valaki azt mondja, hogy ő csak ember, semmi más, az azért gyanús. Nekem fontos a magyarságom, de a szlovák véremet is szeretem. Ha az identitásunk elemeit eldobjuk, végül semmink se marad.

Szellemileg hogyan tartod karban magad?

Igyekszem sokat olvasni, történelemről, életfilozófiákról. Nem leszek élő lexikon, de van bennem igény arra, hogy minél jobban megismerjem a világot.

Itt a karácsony, színésznőként végigeheted az ünnepi menüt, vagy minden este mérlegre kell állnod?

Nekem ez nagyon nehéz! Mert imádok enni. Nem zabálni, hanem jókat enni. Csak rajtam ez sajnos meglátszik. Soha nem gurultam, de vigyáznom kellett a testsúlyomra. Régen egy-egy stresszes időszakban mindent az evéssel kompenzáltam. Ahogy hazaértem a suliból, azonnal a kaja után nyúltam. Az evés megnyugtatott. A szüleimnél ráadásul minden házi volt, a kecsaptól a kolbászig. Tartottunk disznót, nyulat, kecskét, galambokat, volt saját zöldség, gyümölcs. Évekbe telt, mire elértem azt, hogy ne gondoljak állandóan az evésre. Nem akartam, hogy a kaja irányítsa a gondolataimat.

Diétázol?

Déltől este hatig bármit megeszek, aztán másnap délig koplalok. Időszakos böjtnek hívják. Egészségügyi okokból kezdtem el, de jó hatással van rám.

Egyszer azt nyilatkoztad, hogy a különféle szerepeid révén néha úgy érzed, mintha több száz éve élnél itt a Földön. Szeretnél több száz évig élni?

Semmiképpen. A halál ad értelmet annak, hogy én vagyok. A betegség is tanítómester.

Mire tanít?

Szembesít azzal, hogy olyan dolgokat csináltam huzamosabb ideig, amivel szemben volt bennem egy belső ellenállás. Hiszek a test és a lélek kölcsönhatásában. Ha azt hallanám, hogy halálos beteg vagyok, és csak napjaim vannak hátra, arra gondolnék, hogy eddig tudtam szolgálni a világot. Mert én ebben hiszek. Hogy feladatom van ezen a világon.

A cikk a Vasárnap családi magazin karácsonyi duplaszámában jelent meg.