WHO: a járványhelyzet továbbra is súlyos Európában

koronavírus

A fertőzöttek számának csökkenésére utaló első jelek ellenére továbbra is „súlyos” a koronavírus-járványhelyzet Európában – figyelmeztetett csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A WHO egyúttal ismét állást foglalt az AstraZeneca vakcinája mellett, amelynek használatát több országban felfüggesztették tromboembóliás esetek miatt.

„Világosan kell fogalmaznunk: a fertőzöttek száma csökkenésének korai jelei nem egyenértékűek az alacsony fertőzöttségi arányokkal. A vírus terjedését kell mérsékelni és alacsony szinten tartani, hogy felülkerekedjünk a járványon” – mondta egy sajtótájékoztatón Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója.

Európában nemrég haladta meg az egymilliót a koronavírus-fertőzéshez köthető halálesetek száma. Hetente átlagosan 1,6 millió új fertőzöttet regisztrálnak, ami percenként átlagosan 160 újabb fertőzöttet jelent.

A vírus előfordulása csak az idősebbek között csökken, amit a WHO az oltási kampányoknak tulajdonít: a koronavírus-halálesetek száma 30 százalékkal csökkent a 80 évesnél idősebbek körében Európában, ami a legalacsonyabb arány a járvány kezdete óta.

A kórházakra nehezedő nyomás továbbra is nagy, és továbbra is érkeznek beszámolók az egészségügyi intézmények telítettségéről a régió országaiból – figyelmeztetett a WHO, kiemelve, hogy a kórházi kezelésre szorulók és az intenzív osztályon fekvők száma egyéves rekordot döntött Franciaországban.

A WHO szerint az európai régióban eddig 171 millió adag védőoltást adtak be, az európai lakosság közel 13 százaléka kapta meg a vakcina első adagját, csaknem hat százaléka pedig mindkettőt.

Kluge beszélt az AstraZeneca védőoltásáról is, amelynek használatát több országban felfüggesztették tromboembóliás esetek miatt. A WHO európai igazgatója szerint „nagyon kevés számú ilyen esetről van szó” a között a 200 millió ember között, aki megkapta az AstraZeneca védőoltását, és a tromboembóliás epizód kialakulásának kockázata sokkal nagyobb annál, aki Covid-19-től szenved. „Ezzel kapcsolatban nincs helye kétségnek: az AstraZeneca vakcinája hatékony a kórházi kezelést igénylő megbetegedések kialakulásának csökkentésében és a halálozások megelőzésében. A WHO minden egészséges felnőtt számára ajánlja, hogy a lehető leghamarabb védettséget szerezzen a SARS-Cov-2 új típusú koronavírussal szemben” – mondta.

A tromboembóliás esetek miatt egyes országok csak bizonyos életkor felett ajánlják az AstraZeneca-vakcina alkalmazását, Dánia azonban egyedülálló módon szerdán bejelentette, hogy teljesen felfüggeszti annak használatát. A WHO közölte: tiszteletben tartja Dánia – amely egyébként a WHO európai központjának székhelye – szuverén döntését arról, hogy nem alkalmazza az AstraZeneca vakcináját. Kluge sajtótájékoztatóján elmondta: a dán hatóságok vizsgálják annak lehetőségét, hogy szegény országoknak küldjék az AstraZeneca-vakcinából maradt mintegy 200 ezer adagot.

Azzal kapcsolatban, hogy amerikai egészségügyi ügynökségek kedden a Johnson and Johnson koronavírus elleni vakcinája alkalmazásának felfüggesztését javasolták szintén tromboembóliás esetek miatt, Kluge elmondta: a WHO vizsgálja az erről szóló jelentéseket, és a kellő időben közli megállapításait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?