Ukrán elnökválasztás - Porosenko elismerte vereségét

Volodimir Zelenszkij
Kijev |

Petro Porosenko elnök elismerte az exit poll eredmények ismertetése után, hogy vereséget szenvedett az ukrán elnökválasztás vasárnapi második fordulójában Volodimir Zelenszkij humorista elnökjelölttel szemben, utóbbi pedig szinte mindenkinek köszönetet mondott a sikerért, hosszan sorolva mindazokat, akiknek hálás.

A nemzeti felmérés előzetes eredménye szerint a humorista elnökjelölt a szavazatok 73,2 százalékát szerezte meg, míg Petro Porosenko hivatalban lévő államfőt a választók 25,3 százaléka támogatta. 

Porosenko újságírók előtt azt ígérte, hogy már most telefonál Zelenszkijnek, és gratulál neki a győzelméhez. Szavai szerint azt teszi, amit civilizált országokban szokás, mert "egyesülni és védeni" kell az országot. "Már a jövő hónapban elhagyom az államfői posztot, így döntött az ukránok többsége, és én ezt a döntést elfogadom" - jelentette ki. Hozzátette ugyanakkor, hogy a politikai életből nem szándékozik távozni.

Ezután visszaemlékezett arra, hogy 2014-ben milyen nehéz helyzetben vállalta az államfőséget, és megjegyezte, hogy akkor nem volt annyi jelentkező az elnöki posztra, mint most. Hozzátette, hogy számított arra, hogy kemény küzdelem lesz, amikor újraindult az elnöki tisztért. 

Porosenko közölte, hogy jómaga és csapata kész segítséget nyújtani Zelenszkijnek mint új államfőnek az átmeneti időszakban.    

Zelenszkij a Facebookon élő videókapcsolással a stábjából köszönetet mondott elsősorban édesanyjának, feleségének, gyerekeinek és minden családtagjának, majd csapatának, stábjának, minden egyes szakértőnek, jogásznak, önkéntesnek, megfigyelőnek és call-centeresnek. Külön kifejezte háláját "Okszanának és Ljubának, akik a fentebb felsoroltak után takarítottak"

Kiemelten megköszönte a támogatást Kvartal-95 elnevezésű humorcsapata tagjainak. "Köszönöm a rendfenntartóknak a becsülettel végzett munkájukat, az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak (SZBU), hogy jó állapotban megőriztek, köszönöm minden katonának és önkéntesnek, hogy védik Ukrajnát. Köszönet az újságíróknak, minden ukránnak, aki engem támogatott, és azoknak, akik másként választottak. Köszönet minden ukránnak, bárhol is legyenek most. Ígérem, hogy sohasem hagyok cserben senkit sem" - jelentette ki, majd a többi volt szovjet állam lakóihoz fordult: "Még hivatalosan nem vagyok elnök, de mint Ukrajna állampolgára minden posztszovjet országnak üzenem, nézzetek ránk, minden lehetséges. Hála Istennek" - tette hozzá.

50 százalékos feldolgozottság mellett is magabiztosan vezet Zelenszkij

Az ukrán elnökválasztás vasárnap megtartott második fordulójában leadott szavazatok 54,43 százalékának összeszámlálása után Volodimir Zelenszkij humorista-producer jelölt vezet 73,02 százalékkal, míg Petro Porosenko hivatalban lévő államfő 24,64 százalékon áll - tájékoztatott hétfőre virradóra a Központi Választási Bizottság (CVK) a honlapján.

A részeredmények szerint az országban egyedül a nyugat-ukrajnai Lviv megyében áll Porosenko az élen - ahol a voksok 63,9 százalékát szerezte meg, míg ellenfele 33,31 százalékot -, az összes többi megyében Zelenszkij vezet. Ezen kívül külföldön kapott a hivatalban lévő elnök több szavazatot (53,82 százalék), mint Zelenszkij (44,75 százalék). 

Jevhenyij Radcsenko, a Központi Választási Bizottság helyettes vezetője vasárnap éjjel tartott sajtótájékoztatóján eredményesnek minősítette az elnökválasztást. Kiemelte, hogy a második fordulóban ugyanúgy 62 százalék körüli volt a részvételi arány, mint az első fordulóban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?