Több ezren tüntettek Trump ellen a washingtoni Nők menetén

Nők menete
Washington |

Több ezren tüntettek szombaton Donald Trump amerikai elnök ellen Washingtonban a harmadik alkalommal megrendezett Nők menetén, az elnök két éve történt beiktatása alkalmából.

 

A tiltakozó mozgalom szervezői hangsúlyozták, hogy a szombati tüntetés két évnyi ellenállást fémjelez Trump-elnökségével szemben. New Yorkban, és más amerikai nagyvárosokban, párhuzamos tüntetések voltak a hivatalban lévő elnök politikája ellen. Sokan abortuszt-támogató és nemek közötti egyenlőséget követelő transzparenseket tartottak fel.

Az utcákra vonuló, nagyrészt női aktivisták mozgalmának egysége azonban felbomlott, mert egyes vezetőket antiszemitizmussal vádoltak meg. A botrány központjában Tamika Mallory és Linda Sarsour állnak.

Mallorynak azt vetik szemére, hogy nem határolódott el az általa dicsért Louis Farrakhantól, az Iszlám Nemzete nevű afroamerikai vallási és politikai mozgalom vezetőjétől, aki ismételten becsmérlő megjegyzéseket tett zsidókra és homoszexuálisokra.

Az izraeli politika bírálójaként ismert Sarsourt is antiszemitizmussal vádolták, amelyeket a palesztin származású nő tagad.

Az először 2017-ben megrendezett Nők menetén százezrek vettek részt Washingtonban. A Trump-ellenes tüntetést az amerikai elnök beiktatásának másnapján szervezték az amerikai fővárosban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?