Szoros párharc várható a hétvégi cseh választáson

Miloš Zeman
Prága |

Nagyon szoros párharc várható a hét végi cseh államfőválasztáson, mert a két legutóbbi országos felmérés szerint a két jelölt támogatottsága nagyjából egyforma.

A Kantar TNS közvélemény-kutató intézet felmérése szerint, amelyet a közszolgálati tévé hozott nyilvánosságra vasárnap este, Miloš Zeman jelenlegi elnököt a megkérdezettek 45,5 százaléka, Jiří Drahošt, a tudományos akadémia volt elnökét 45 százalék tervezi választani. A biztos szavazók körében azonban Drahoš támogatottsága egy kicsit nagyobb, mint Zemané. A jelenlegi elnököt az emberek 34,5 százaléka, Drahošt pedig 36,5 százaléka tervezi választani - jegyezte meg a cseh köztévé.

Egy másik közvélemény-kutató intézet, a STEM/MARK hétfőn nyilvánosságra hozott felmérése szerint Jiří Drahošt a megkérdezettek 47 százaléka, Miloš Zemant pedig 43 százaléka tervezi választani.

Mindkét felmérésben a megkérdezettek mintegy tíz százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyelőre nem tudja, kire fog szavazni.

A Kantar TNS felmérésében a megkérdezettek 75 százaléka mondta azt, hogy részt vesz az elnökválasztás második fordulójában, amelyre január 26-án és 27-én kerül sor. Szociológusok véleménye azonban az, hogy a második fordulós részvétel nagyjából az elsőnek mintegy 62 százaléka körül fog alakulni. A STEM/MARK felmérésében az emberek 52 százaléka állította, hogy a hétvégén biztosan elmegy szavazni. 

A Kantar TNS felmérését a közszolgálati Cseh Televízió, míg a STEM/MARK-ét a Mladá Fronta Dnes című napilap megrendelésére készítették. A pénteki és szombati cseh elnökválasztás előtt hétfő az utolsó nap, amikor még nyilvánosságra hozhatók új felmérési eredmények.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?